Az MPE OCM békési központjában rendezték meg a II. Kárpát-medencei Cigánymissziós Fórumot. A szervezők célja, hogy olyan összefogást indítsanak el, mellyel hatással lehetnek a Kárpát-medencében élő magyar ajkú roma közösségek felzárkózására.

A fórum létrejöttére az idén első alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencián került sor, ahol a résztvevők elhatározták, hogy rendszeres találkozók keretében cserélik ki a munkájuk során szerzett tapasztalataikat.

A találkozó célja, hogy a Kárpát-medencében élő, magyar ajkú elsősorban roma közösségekkel dolgozó munkatársak számára tudjunk lehetőséget biztosítani tapasztalatcserére. Keressük, hogy melyek azok a kapcsolódási pontok, ahol tudunk egymástól tanulni és a másik munkáját segíteni. Azt szeretnénk, hogy a cigány embereken keresztül minden társadalom megismerje Istent, mert láthatjuk, hogy ma nagyon sok helyzet a világban az Ő segítségéért kiált most” – emelte ki Surman László hitéleti-missziós főigazgató. 

Durkó Albert misszióvezető szintén az összefogás jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Muszáj, hogy tanuljunk egymástól, segítsük egymást és szoros kapcsolat legyen köztünk. Az ébredést Isten adja, amikor akarja, de az edényeket nekünk kell biztosítani. Most az edénygyűjtés időszakában vagyunk, a képzések a tanítványozások, a gyülekezetplántálások mind ezt a célt szolgálják” – emelte ki beszédében.

„Hisszük, hogy ez a fórum alkalmas arra, hogy együtt imádkozva, gondolkodva munkálkodjunk az emberek megtérésén, életváltozásán, hogy Isten bennünket használva formálja át a népeket és a nemzeteket” – fogalmazták meg a program résztvevői. Az esemény egyik vendége Makkai Péter az Erdélyi Református Cigánymisszió vezetője volt.

Én azt hiszem, hogy nekünk azt kell észrevenni, hogy mit kell még megtennünk. Ezek a fórumok pontosan arra alkalmasak, hogy felnyissák a szemünket, hogy mi az, amit még meg kell tennünk közösen azért, hogy sikeresen tudjunk munkálkodni az Isten dicsőségére” – emelte ki Makkai Péter.

A résztvevő országok képviselői is beszámoltak a cigánymisszió területén végzett munkájukról, amelyek között lelkesítő és szívszorító történeteket egyaránt hallhattak a fórum vendégei. A tervek szerint jövő tavasszal ismét megrendezésre kerül a Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia, ahol tovább folytatódik a kapcsolatok építése.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. december 2.
  • 2025. december 2. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. december 2. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. december 2. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. december 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. december 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. december 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. december 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések