kompolt_jatszoter_01

A Reménység Konvoja elnevezésű amerikai keresztény segélyszervezet Brüsszelben működő európai igazgatóságának egyik programja a „Fogadj örökbe egy települést!” elnevezést viseli. Olyan közép- és kelet-európai, néhány száz vagy ezer lakosú településeket keresnek, amelyekben élnek a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó emberek, és vannak közöttük evangéliumi keresztények is. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió javaslatára a kompolti keresztény közösség is támogatást nyert, azaz Kompoltot is „örökbe fogadták”.

Tavaly augusztusban, egy 18 fős amerikai missziós csapat öt napon át dolgozott a településen. Azóta sem feledkeztek meg a faluban élő roma közösségről, és szeptember közepén hozták el azt az ötmillió forintot, amelyből futballpálya és játszótér készült Kompolt romák lakta településrészén, s a pénzből a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata tulajdonában álló közösségi ház rendbetételére is futja. Az idei évben már két missziós csoport is megfordult Kompolton, a nyáron egy keresztény fiatalokból álló 27 fős csoport, szeptemberben pedig egy felnőttek alkotta 13 fős csoport, mind a kettő ugyan abból a keresztény gyülekezetből (Bethany Church) Wyckoff, New Jersey- ből, az Egyesült Államokból érkezett.

Szeptember 18-án Kompolton járt Joel Van Briggle, a Reménység Konvoja Kelet-Európáért felelős területi igazgatója, aki Balázs Zoltán polgármesterrel és Horváth Lászlóval, a térség országgyűlési képviselőjével közösen avatta fel a most elkészült létesítményeket.

Jó tapasztalatunk mindannyiunknak, hogy összefogással sokkal többre megyünk, mint kifogások keresgélésével. Ha nem azt kérdezzük: „Minek csináljuk?”, hanem azt, hogy: „Hogyan csináljuk?” Akár cigány, akár magyar, akár amerikai kezek dolgoztak a fent említettek megvalósításán, mind ugyan azt tudják elmondani: Együtt jobbak vagyunk!

(forrás: heol.hu)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »