eotvos-evnyito-20200901_01

Az új koronavírus miatt kialakult helyzetben az idén a megszokotthoz képest kicsit másképp kezdődik a tanév az ország összes iskolájában, így a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolában is. Elmaradt a szokásos, nagy létszámú ünnepség, helyette évfolyamonként gyűltek össze a tanulók és tanárok.

Kezdésként minden évfolyamban bemutatkoztak a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió önkéntesei, akik közül többen már évek óta voltak, mások pedig most először lettek egy-egy évfolyam missziós évfolyamfelelősei. Rövid bátorító üzenettel, és a tanulókért, tanárokért elmondott imádsággal nyitották meg az új tanévet.

Ezt követően a tanárok megtartották az első osztályfőnöki órát, ahol megbeszélték az órarendet, és az évkezdés szokásos teendőit. Az új elsős kisdiákok még nem egyedül jöttek el az iskolába, őket egy-egy szülő kísérte el, hiszen ők még nem tudnák megjegyezni a sok elhangzott információt.

A tanulóknak és a tanároknak is élményekben gazdag új tanévet, jó tanulmányi eredményeket, és az adott helyzethez mérten minél hatékonyabb munkát és együttműködést kívánunk!

Adamik László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 20.
  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. március 20. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Gemzsei istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »