2023.01.01. és 2023.12.15. között valósult meg a Nyírségi Reménység Háza Vallási Egyesület ROMA-NEMZ-CISZ-23-0137 azonosítószámú pályázata. A vissza nem térítendő támogatás összege 500 000 Ft, melyet a 2023. évi működési költségeinek finanszírozására fordított.

Az Egyesület alapításának célja az volt, hogy elérhetővé és átláthatóvá tegyék azt a szolgálatot, amelyet a tagjai már több éve a helyben élő a hátrányos helyzetű és/vagy roma gyermekek, családok megsegítésért, felzárkóztatásáért, közösségbe integrálásáért, identitásuk megerősítéséért vállaltak fel. Eddigi programjaikat, akcióikat önerőből, önkéntesek munkájával és magán adományokból finanszírozták.

Havonta egy-egy alkalommal kerültek megrendezésre gyermek-, és ifjúsági alkalmak. A program keretében a szabadidő hasznos eltöltése és a roma kultúra erősítése mellett személyiség- és képességfejlesztés, valamint tehetségkutatás is egyaránt megvalósul.

A szervezet környezetében élő hátrányos helyzetű nők számára szervezett kulturális és közösségi programokat, ahol beépítésre kerül a kultúra mellett a személyes higiénia fontosságának propagálása, vagy a roma hagyományos ételek megfőzése, hagyományos roma népzenei ismeretek bővítése. Ugyanilyen megfontolásból férfi alkalmat is szervezett az egyesület a roma népi hagyomány jegyében, roma mesterségek megismerésének beépítésével.

Fentiek mellett a helyi roma családok részére közösségi programokat is szerveztek cigányzenei, képzőművészeti, sport- és szabadidős tevékenységekkel egybekötve.

KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM TÁMOGATÁSÁT!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 26.
  • 2024. október 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Verpeléti istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »