remenyhir_romakvilagnapja_2014_10

A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola Intézményegységének tanulói és pedagógusai 2014. április 8-án az iskola udvarán egy rövid ünnepséggel emlékeztek meg a Romák Világnapjáról. A megemlékezésen részt vett a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Balog Krisztián is.

Április 8-án országszerte megemlékezést tartottak a Roma Kultúra Világnapja alkalmából.

A békési Reményhír Intézmény megemlékezésén tudhattuk meg, hogy 1971-ben tartották meg a cigányok első világkongresszusát Angliában. Itt Európa, Afrika és Amerika számos országának szervezetei képviseltették magukat, és döntötték el – többek közt – az ott jelenlevő, különböző cigány népcsoportokhoz tartózó küldöttek egyhangúlag, hogy a világ összes cigány népcsoportjának, cigány származású emberének közös hivatalos elnevezése ettől kezdve a rom (ember) többes számú alakja, azaz roma szó lett. Ma már a nemzetiségi önkormányzatok is ezt használják.

1971-es első Roma Világkongresszus fontos mérföldköve lett a határok felett álló közös cigány nemzetek fejlődésének. A kongresszuson zászlót és himnuszt is választottak. Itt ismerték el első ízben a cigány nyelvet. Majd megkezdték az egységes nyelv kialakítását, mely a mai napig is tart, – halhattuk az iskolai rendezvényen Kocsorné Csató Éva népismeret oktatótól. 

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. április 22.
  • 2025. április 22. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. április 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. április 22. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. április 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. április 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. április 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. április 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések