kistamasi_ruhaadomany_20101125_01

„Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek, hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” (Zsoltárok 13,6)

Számtalan nehézségeink vannak napról-napra. Ilyenkor igyekszünk Istenre tekintve „cipelni” mázsás terheinket. Törekszünk arra, hogy – minden erőnket, bölcsességünket, olykor kapcsolatainkat bevetve – megoldjuk a problémáinkat. Úgy döntünk ilyenkor, hogy mi gondoskodunk magunkról. Pedig Isten ezt mondja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad.” ( Zsoltárok 55,23a).

Istenben bízni annyit jelent, hogy nem „cipekedek” tovább, hanem leteszek mindent a Krisztus lábai elé. Bízok Istenben, mint ahogyan a gyermek bízik szerető szüleiben. Jó Istenben bízni és minden nehézségeinket elé tenni, mert Ő megígérte: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6,34)
Bízz benne és engedd át neki az életed vezetését, és Ő gondoskodni fog rólad!

Ezt a gondoskodó szeretetet tapasztalhatták meg a Baranya megyei Kistamási lakosai is, akiket az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió és a Reményhír Alapítvány ruhaadománnyal támogatott.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 24.
  • 2026. július 24. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. július 24. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »