siklosnagyfalu_ruhaadomany_20101125_01

Siklósnagyfalu Baranya megye déli részén, a Villányi-hegységtől is délre, a magyar-horvát államhatártól 10 km-re terül el. A Harkány-Siklós-Villány idegenforgalmi területtől néhány kilométerre, annak szomszédságában fekszik. Polgármestere Kosztics József és a képviselő testület a falu gazdasági nehézségei miatt most ingyen végzik óriási felelősséggel járó munkáikat.

Az időnk rövidsége miatt hamar a lényegre tértünk, és miután bepakoltuk az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió és a Reményhír Alapítvány szerény ruhaadományát, olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyről nagyon sok keresztény misszió talán csak álmodozik. Bár ez az álom, meglátásaink szerint egyre sűrűbben fog beteljesedni, hiszen az emberek élethelyzetei mindinkább Istenért kiáltanak, mint esetünkben is.

„Nagyon kevés a munkalehetőség, de az emberek szorgalmasak, dolgozni akarnak” – mondja Balogh József a falu alpolgármestere, majd hozzá teszi – „tudjuk, hogy Siklósnagyfalunak szüksége van Istenre!” Kosztics József polgármester határozottan bólogat, majd reagálva az alpolgármester utolsó gondolatára ezt mondja: „Gyertek és hirdessétek az evangéliumot, adunk nektek helyet is.” Munkatársaimra néztem, s láttam mindannyijuk szemében az örömöt. Tudatosult bennünk, hogy Siklósnagyfalu önkormányzata, annak vezetői rátaláltak valami óriási titokra. „Csak Isten segíthet” – mondták. És valóban!

Ézsaiás tanácsa a következő: „Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van” (Ézsaiás 55,6). Pál apostol a következőt mondja: „Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik” (Róma 10,13).

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések