hencida20170127_01

2017. január 20-án este 20.00 óra után K. Béláné gáborjáni roma nő lakása kigyulladt és a tetőszerkezete leégett. A berendezés is károsodott, illetve nagyobb része megsemmisült. A bent lévő ruházatok szintén tönkrementek, eláztak. A családnak biztosítása nem volt.

A lakásban három generáció, 11 fő élt közös háztartásban, 6 kiskorú gyermek és 5 fő felnőtt. A család a tűzeset után K. Béláné fiához és menyéhez költözött Gáborjánban. A családtagok közmunkások és gyesen lévő személyek, valamit családi pótlékban részesülő egyének.

A helyi önkormányzat szakképzett közmunkásai segítségével jelenleg is igyekszik a lakást helyreállítani és lakhatóvá tenni.

A sikeres karácsonyi gyűjtési akciónkon felbuzdulva munkatársaimmal úgy gondoltuk, hogy segítünk a bajba jutott családon. Ismét gyűjtést szerveztünk, melynek következtében sikerült a család részére 12 zsák adományt gyűjtenünk, melynek nagyobb része ruházat, továbbá fekhely, ágynemű volt.

Az adományt 2017. január 27-én a Gáborjáni Önkormányzat járművei segítségével sikerült eljuttatni a bajba jutott családnak, amit ők nagy örömmel fogadtak, hiszen ilyenkor minden segítség jól jön. Mi pedig látva a könnyes szemeket éreztük, hogy a lehető legjobb helyre jutott a segítség.

Salamon Józsefné, Hencida

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 18.
  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. április 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »