Az MPE OCM Segítő Szolgálatának hencidai telephelyén október 31-én került sor a Szép korúak napjára. A Művelődési házban tartott ünnepséget Szűcs Lajos telephelyvezető nyitotta meg. Beszédében köszöntötte a településekről érkezett ellátottakat, vendégeket, munkatársakat. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Zsiga Imréné, Váncsod alpolgármestere. Az alkalom vendégei voltak még a békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csoportja, Krizsanyik Győző lelkipásztor.

A program elején Tóth Gyuláné ellátottunk versét hallgattuk meg. Az  ifjúsági csoport énekblokkja után Vargáné Tóth Irén verssel köszöntötte az ellátottakat. Ezt követően Krizsanyik Győző pásztor Isten igéjével szolgált közöttünk. A prédikáció után Mizák Mihály, biharkeresztesi ellátottunk megköszönte a szolgálat odaadó munkáját.

Az MPE OCM  misszióvezetője Durkó Albert is köszöntötte az ünnepelt időseket, Isten áldását kívánva életükre.

Az alkalom második részében, a Segítő Szolgálat szeretetvendégségre invitálta a vendégeket, ahol személyes beszélgetésekre és további kellemes együttlétre volt lehetőség a kedves szép korúak között.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 14.
  • 2025. május 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések