November 15-én rendeztük meg MPE OCM Segítő Szolgálat keretén belül Kecskeméten az éves „Szépkorúak napja” ünnepségünket. Nagy várakozás volt bennünk a készülődés időszakában, reménykedve bíztunk abban, hogy minden a tervek szerint alakul.

Egy-egy ilyen rendezvény megszervezésében sok minden apróság is jelentős feladattal bír. A szállítástól kezdve a színes, idős korosztály számára kedves és emlékezetes program megszervezésén át a szeretetvendégség lebonyolításáig mindennek egységesen össze kell állni. 14 gondozóval együttműködve, lelkesen készülődtünk a mi drága vendégeink – akik már néha olyanok, mintha családtagjaink lennének – fogadására. Mindig egy cél lebeg a szemem előtt, amikor ünnepséget szervezek: aki eljön, érezze remekül magát, tudjon kikapcsolódni a sokszor szürke és magányos hétköznapokból, illetve tudjon kapcsolatot kialakítani más vele egykorú gondozottal.

Ahogy érkeztek sorban a drága ellátottjaink, meleg szeretettel köszöntöttük őket, és amíg mindenki meg nem érkezett, már el is kezdtek a mellettük ülőkkel társalogni, nevetgélni. Jóleső érzés volt ezt látni…

Amint mindenki megérkezett, elkezdtük az ünneplést. A gondozónők gyermekei bátran szavaltak, zongoráztak a mosolyukkal bátorító, csillogó szemű időseknek. Ezt követően Vörös István kunszentmiklósi telephelyvezető mondott bátorító és kedves ünnepi köszöntőt. Egyik férfi gondozónk, Karádi László, Máté Péter és Zámbó Jimmy slágerekkel kedveskedett, és vele együtt énekeltük valamennyien hangosan: „Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár…” közkedvelt dalt. Ha mottót adhatnék az ünnepségnek, talán ez lenne: „Éljünk örömmel, és hálaadással várjuk a reményteljes jövőt!”

Új szolgáltatásunkról, a szociális étkeztetés novemberi indulásáról Károly Janka adott rövid ismertetőt. A műsor zárásaként pedig a kecskeméti nótakör tagjai magyar népi nótákkal fokozták a hangulatot. Ezt követően megkezdődhetett a szeretetvendégség, amely keretén belül Ugocsai Gábor gondozó által elkészített ízletes szendvicsek, illetve a gondozónők ínyenc süteményeinek elfogyasztása került napirendre. Igazi klubdélután-szerű alkalomnak bizonyult a rendezvény, hiszen jó hangulatban társaloghattak, ismerkedhettek egymással a gondozottak. Akadtak olyanok is, akik telefonszámot cseréltek, hogy magányos óráikban otthonról is majd kapcsolódhassanak egymással. Az ünnepség sikerességének mutatója volt számomra, hogy sokan maradtak volna még, nehezükre esett a hazamenetel.

Nagyon hálás vagyok Puskásné Torma Ruth, az MPE OCM Segítő Szolgálat intézményvezetőjének, Vörös Istvánnak és a helyi gondozók szorgalmas együttműködésének, hogy létrejöhetett ez az emlékezetes ünnepség!

Lázárné Kocsis Zsuzsa

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 20.
  • 2024. április 20. 10:00

    Esemény: II. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia

    Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ, Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25, 5630 Magyarország

    A konferencia címe: „Széles helyet keress sátradnak!


     

  • 2024. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »