Idén is évzáró ünnepség keretében köszönte meg munkájukat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat dolgozóinak a szervezet vezetősége. Az eseményen átadták az Év gondozója címet, amelyet ezúttal Szabó Erzsébet vehetett át, az Év dolgozója elismerésben pedig Suhaj Béláné részesült.

Az MPE OCM Segítő Szolgálatánál hagyomány, hogy minden évben ünnepség keretében fejezi ki a dolgozók munkája iránti tiszteletét a misszió vezetősége. Durkó Albert, misszióvezető a köszöneten, és az évértékelésen túl, igei üzenetet is átnyújtott a jelenlévőknek.

Ha csupán a hírekre tekintünk, azt láthatjuk, hogy nehéz idők várnak ránk a jövőben, de nekünk mégis van reménységünk. Az életben bár szeretnénk elkerülni a völgyeket, de ez általában lehetetlen vállalkozás. Ezek a próbák nem azért vannak, hogy meggyengüljünk, hanem, hogy megerősödjünk általa, és hálát adjunk azért, hogy ez sikerült” – hangzott el a köszöntőben.

Lipcsei János, főigazgató szerint kizárólag összefogással lehet úrrá lenni a gazdasági válság okozta nehézségeken.

Bár a világban elhatalmasodott a gazdasági válság, és a konfliktusok nagysága, de bízom benne, hogy a mi közösségünkben a szeretet fog uralkodni. Nekünk ebben a változó helyzetben kell megállnunk a helyünket, és elérni azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé” – fogalmazott.

Fazekas Hajnalka az MPE OCM Segítő Szolgálatának intézményvezetője kiemelte, hogy jelenleg stabilan tudják biztosítani a szolgáltatásaikat országosan tizenháromezer fő részére, kilencszáz fő munkatárssal.

„A gondozói munka élethivatás is egyben, ami szakmai felkészültséget, alázatot és empátiát egyaránt igényel. Az elmúlt tizenhárom évben mindvégig arra törekedtünk, hogy az ellátásunk területén magas szakmai színvonalat nyújtsunk, és a gazdasági stabilitásunkat is meg tudjuk őrizni. Én hiszem azt, hogy a szeretettel átitatott gondoskodás teszi hitelessé a működésünket” – hangsúlyozta az intézményvezető.

Az Év gondozója idén a hajdúsámsoni telephely munkatársa, Szabó Erzsébet lett, akit egyebek mellett így jellemeztek kollégái.

Mindig lehet rá számítani, megfelelő empátiával fordul ellátottjai, és kollégái felé. Segítőkész az élet minden területén. Az ellátottak nagyon szeretik, őszinte bizalommal vannak vele szemben. Kiváló közösségi ember.”

Az Év dolgozója elismerés, a telephelyeken adminisztrációs területen dolgozó munkatársak körében kerül kiosztásra, ennek a címnek a tulajdonosa idén Suhaj Béláné lett, aki Egerben végzi munkáját.

Minden munkafolyamatot ismer, szükség esetén segítséget nyújt, kapcsolatot tart a telephely munkatársaival és a központban dolgozókkal is. Kollégáival jó kapcsolatot ápol, nekik is segítségükre van, és jó példaként szolgál a többiek felé” – szerepelt a méltatásában.

A járvány miatt az elmúlt két évben nem volt lehetőség rá, hogy a díjazottak személyesen vegyék át az elismerésüket, a mostani alkalmon azonban erre is sor került.  2020-ban Fülöpné Nyíri Andrea, 2021-ben Leszpuch János lett az Év gondozója. Az Év dolgozója elismerésben 2020-ban Salamon Józsefné, 2021-ben pedig Jánosity Istvánné részesült.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »