Az MPE Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának házi segítségnyújtásban dolgozó 13 munkatársa vett részt október 9-én és 16-án a Reményhír Alapítvány által szervezett Szociális gondozó és ápoló képzés vizsgáján.

A vizsgákra, egy korábbi vizsgához hasonlóan ismét Kalocsán, az MPE Kalocsai Gyülekezetében, illetve Kiskőrösön, a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Idősek Otthonában került sor.

A vizsga menete az eddigiekhez hasonlóan zajlott. A vizsga első napján a hallgatók írásbeli, majd két modulból szóbeli vizsgát tettek, a második napon pedig gyakorlatból és további két modulból adtak számot tudásukról. A vizsga elnöke Becseiné dr. Kiss Erzsébet volt, a szakmai érdekképviselet tagjaként pedig Rácz Jánosné vett részt a vizsgán.

A korábbi vizsgákon elért eredményekhez képest ezen a vizsgán is szép eredményt értek el hallgatóink, 4,5-ös átlaggal végeztek. Az MPE OCM-nél így újabb 13 fővel bővült azon munkatársaink köre, akik sikeresen megszerezték a Szociális gondozó és ápoló szakképesítést. Ezzel a létszámmal kiegészülve a Reményhír Alapítvány eddig összesen 187 főt képzett sikeresen.

A Reményhír Alapítvány a továbbiakban is tervezi újabb képzési csoportok indítását, valamint jelenleg is folyik a Digitális írástudás kompetenciák: ECDL Operációs rendszerek, ECDL Internet és kommunikáció elnevezésű tanfolyam.

Az Alapítvány igyekszik a jövőben színesíteni képzési kínálatát, hogy a jövőbeni elvárásoknak maximálisan megfelelhessen.

Gajdács-Leszkó Georgina

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
20210726_084803
A szív ereje

A Berettyóújfalui SZERETETPONTBA kérés érkezett, miszerint egy környékbeli férfi egészségromlása miatt állás és lakhatásiproblémával küzd.Szervezés és az összefogás eredményei:Egy helybéli lakos azonnali segítséggel ajánlott fel állást, majd a

Elolvasom »
20210726_084803
A célunk, segíteni!

A Berettyóújfalui SZERETETPONTBA beérkező kérelmek körültekintő feldolgozása után, néhány esetben családlátogatással egybekötve is kerülhetnek teljesítésre a kérések. A családok meglátogatása bizalmi alapon történik,

Elolvasom »