2012. április 12-én utolsó vizsgáinkat tehettük meg az MPE Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársai, az Emmaus Idősek otthonában. 34-en vettünk részt a Reményhír Alapítvány által szervezett „Szociális gondozó és ápoló” akkreditált képzésében.

Mindannyian egy cél érdekében dolgoztunk, tanultunk egy éven át, és a több telephelyről összeállt társaság egészen jól összeforrt. Sokan voltunk teljesen  idegenek egymásnak, és vizsgára már jó ismerősökké lettünk!

Izgalom, várakozás, készülődés… Ez előzte meg a megmérettetést, és eljött a nap, a tételhúzás. Mindenki másként viselte az izgalmakat.

Tételismétlés, baráti beszélgetés, s – néha még nevetgélés is – tanuló társunk pici babájával babázás is belefért, mielőtt ránk került a sor. Segítőink által készített terülj-terülj asztalka tartalma bizony nagyon jól esett! Egymást bíztattuk, segítettük, bátorítottuk, nagyon  látszott, hogy ez sokat számít mindenkinek!

Az odaszánt tanítási napok ezután másra fordíthatóak, és ez szinte szokatlan gondolat volt tanárainknak és nekünk is.  Elérzékenyített sokakat, hogy valaminek vége, de valami új kezdődhet mindnyájunknak, hiszen sikerült ezt a lépcsőt meglépnünk, levizsgáztunk!

Köszönet legyen ezért vezetőinknek, tanárainknak, munkáltatónknak, az idős otthon lakóinak és dolgozóinak, és mindenekelőtt a mi mennyei gondviselő Atyánknak!

Szabóné Dalmi Szilvia, hajdúsámsoni telephely

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 14.
  • 2025. május 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések