Április 8-a a Roma Kultúra Világnapja. A cigányság iránti tiszteletből és szeretetből, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió ezen a napon hangsúlyosan hívja fel a figyelmet embertársaink elfogadására, a társadalmi összefogásra.
Meggyőződésünk, hogy a cigányság Isten teremtett népe, ugyanolyan emberi értékekkel felruházva, mint bármely más nép a földön.
Cigánymisszióként valljuk, hogy kegyelmet kaptunk Istentől a cigány népért, hogy az Ő munkatársai legyünk az egész életet megváltoztató örömüzenet átadásában.
Ezért kérünk mindenkit ezen a napon, bontsuk együttes erővel az előítéletek, ellenérzések, hibás beidegződések által épített, egymástól elválasztó zord falakat!
Társadalmunk egyénekből áll, egy testet alkot, amelynek sok tagja van. És bár vannak különbözőségek az egy testen belül, ismerjük fel, hogy különbözőségeink ellenére mennyi érték van a másikban és mennyire szükségünk van egymásra.
Valljuk a jézusi mondást: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”
Forduljunk hát egymás felé, és alkossunk együtt egy egészséges társadalmat!
Durkó Albert
misszióvezető
MPE Országos Cigánymisszió