2016. november 17-én tartottuk a Szépkorúak Napját ellátottjainknak a szegedi Felsővárosi Szent Miklós Plébánia nagytermében. A jeles alkalom mottójának – ,,Nem az évek számítanak az életünkben, hanem az élet az éveinkben” (A. E. Stevenson) – megfelelően igen sokan fogadták el meghívásunkat és vettek részt az összejövetelen.

A Minorita Plébánia részéről Stefán atya nyitotta meg az ünnepséget, majd a telephelyvezetői köszöntő után a fellépők sora következett: a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola diákjai immár a nemzetközi E-twinning projekt sikeres és elismert résztvevőjeként vettek részt az alkalmon. A citeramuzsika, a fülbemászó, mindenki által ismert népdalok meghozták a jókedvet, időseink együtt daloltak a népszerű dallamokra.

Szűcs László bűvész műsora következett: a látványos, humoros mutatványok a közönség aktív részvételét igényelték, az előadás ennek a korosztálynak is kellemes szórakozást nyújtott.

A Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai humoros novelláikkal okoztak nagy derültséget, jókedvet.

Immár a hagyományoknak megfelelően a délután záró műsorszáma a Tápai Népi Együttes volt. „Szeged egyik legrégebbi, idén 878 éves városrészében, Tápén több mint száz esztendeje kezdődött meg a folklóranyag tudatos, folyamatos feltárása, nemzedékről-nemzedékre történő módszeres gyűjtése és ápolása. A helyi néptánc egyesület az ország első együttesei közé került. A hagyományőrzők az elmúlt évtizedekben sokszor szerepeltek a Magyar Televízióban, a Röpülj Páva műsor-sorozatban, valamint a népművészetet és népi hagyományokat bemutató filmekben.” (forrás: szeged.hu)

Elmondhatjuk – és ez a sok dicsérő, lelket simogató szóból, megerősítő kézfogásból is kiderült –, hogy időseink nagyon jól érezték magukat ezen a szép, tartalmas délutánon, nagyon sok, a Szolgálatra, gondozóinkra vonatkozó dicséretet, elismerést is kaptunk.

Kakusziné Halász Aranka
telephelyvezető

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
pcsz-20200924_03
Ismét tudtunk segíteni

Fiatalok kértek segítséget a Békési SZERETETPONTTÓL, hogy előrébb jussanak és boldoguljanak a mindennapokban. Sok hátrányos helyzetben élő családapa és családanya fáradozik nap, mint

Elolvasom »