szeretetpontoktalalkozoja

Hálásak vagyunk Istennek, mert azt a munkát végezhetjük, amelyről azt mondja az Ige, hogy az igaz istentisztelet” – hangzott el azon a találkozón, amelyen az MPE OCM Szeretetszolgálatának keretein belül működő Szeretetpontok munkatársai vettek részt a misszió békési központjában. A hagyományosan megszervezett alkalmak jó lehetőséget biztosítanak a tapasztalatcserére, mivel a munkatárasakat gyakran több száz kilométer választja el egymástól.

Meglátogatni az árvákat, az özvegyeket, és az ő nyomorúságukon segíteni, a Biblia szerint ez az igazi istentisztelet. Sokkal több ez a szolgálat annál, mint azt sokan gondolják. A Szeretetszolgálat munkája sok ember számára jelenti Isten megválaszolt imáit, a misszió vezetése nagyon sokra értékeli mindazt a munkát, amelyet végeztek” – hangsúlyozta köszöntőjében Durkó Albert, misszióvezető, akit követően igei buzdítással Surman László, missziós igazgató szolgált a megjelentek felé.

Ha úgy tetszik, magatoktól vesztek el azért, hogy másoknak adjatok, miközben Isten beszéde valósul meg az életekben” – fogalmazott.

Jelenleg tizenkét Szeretetpont működik az országban, a misszió vezetése azonban a mostani alkalmon alapította meg a tizenharmadik központot, kunágotai székhellyel. Az egymás jobb megismerését célzó feladatok mellett, Dr. Szilágyiné Morár Ildikó kommunikációs és marketing igazgató és Túri Gergő marketing munkatárs tartott interaktív előadást a hatékony kommunikáció lehetőségéről.

Ezeknek az alkalmaknak a legfontosabb célja, hogy eltöltsünk egy olyan napot, amikor lehetőségünk van egymás hite által épülni, és a munkánk során felmerült gondokat, örömöket átbeszélni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Szeretetpontoknak sikerült szoros kapcsolatot kiépíteniük a környékbeli lakossággal, mind az adományozók, mind a rászorulók tudnak a létezésünkről, és rendszeresen felkeresnek bennünket. Úgy gondolom, hogy a missziónak nagy ereje, hogy olyan keresztény munkatársak dolgoznak a Szeretetpontokon, akik maguk is kegyelmet kaptak Istentől, és ezt továbbítani tudják az emberek felé. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy tolmácsoljuk a rászorultaknak, hogy a legfőbb forráshoz, Jézus Krisztushoz fordulva végezzük a szolgálatot feléjük. Ha néha akadnak is nehézségek, akkor is teljes szívvel dolgozunk abban a munkában, amelyet Isten ránk bízott” – emelte ki érdeklődésünkre Kis István, a Szeretetpontok országos koordinátora.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. június 5.
  • 2023. június 5. 18:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő

Elolvasom »
Isten tervei a cigánysággal

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »