Mi is az az esemény, amire ma, december 24-én örömmel emlékezünk, amit, mint minden évben ezen a napon ünneplünk meg? Tette fel a kérdést Sötét László Tiszaburán, az éjfélkor megtartott különleges istentisztelet kezdetén. A választ Lukács evangéliumának 2. fejezetének első 20 versében találjuk, ahol ezt olvassuk: „És az Úr angyala megjelent, … és ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” A pásztorok pedig elmentek és megbizonyosodtak arról, amit az angyal mondott. Látták, és hittek, hiszen mindent úgy találtak, ahogy azt az angyal előre elmondta nekik. „Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak.” Tehát mindenkinek hirdették azt, amiről megbizonyosodtak. Nekünk is ugyanezt kell tennünk, megbizonyosodni, és mindenkinek hirdetni: megszületett a megváltó Úr Jézus!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 25.
  • 2025. október 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. október 25. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. október 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. október 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. október 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. október 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. október 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. október 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. október 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »