Ismét Ukrajnában jártak május 23-án a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának munkatársai, akik az ERDO kanadai keresztény segélyszervezet támogatásával igyekeztek enyhíteni a háború miatt nehéz helyzetbe került családok mindennapjain.

A jótékonysági akciósorozat keretében az elmúlt hónapokban több alkalommal is sor került csomagosztásra, azért hogy tartós élelmiszerekkel, ruhaneművel, gyógyszerekkel, használati tárgyakkal segítsenek a rászorulókon a missziósok.  

A segélycsomagokat az ERDO kanadai segélyszervezeten keresztül tudtuk biztosítani, akik két részletben nyújtottak támogatást kifejezetten az Ukrajnában élő cigány lakosság megsegítésére. A projekt tavaly nyáron indult és ez idő alatt közel kétezer csomagot osztottunk szét. A csomagosztást a Kárpátaljai Második Esély Alapítvány segítségével tudtuk megvalósítani, akik helyben kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek. Ez a kapcsolat nagy segítség volt abban, hogy a csomagok oda jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk– emelte ki Gálné Erdész Orsolya projektigazgató.

A Pünkösdi Cigánymisszió a háború kitörésének első napjától aktívan kiveszi részét a menekültek támogatásában. Eddig több mint ezer ember számára nyújtottak szállást, ellátást Magyarországon, de emellett a vezetők úgy döntöttek, hogy a hazájukban maradt rászoruló embereket is támogatják. Bár a mostani jótékonysági akciósorozat véget ért, de Durkó Albert misszióvezető elmondta, hogy a jövőben is keresik a lehetőséget arra, hogy a határon túl élő nehéz helyzetben lévő családok felé adománnyal és lelki-szellemi táplálékkal is szolgáljanak.

Fontos célunk, hogy az adománycsomagokon túl embertársaink találkozzanak azzal az örömhírrel, hogy minden nehézségük ellenére Isten szereti őket. A reménység követei szeretnénk lenni ezeken a helyeken is” – fogalmazott Durkó Albert.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »