A hagyományokhoz híven ünnepi programmal emlékeztek meg a Roma Kultúra Napjáról a Pünkösdi Cigánymisszió központjában, ahol több művészeti produkció tette emlékezetessé az eseményt. Durkó Albert misszióvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a cigányság történelmében mindig jelen volt a szabadság szeretete, mely mélyen befolyásolta kultúrájukat és identitásukat.

Szerte a világon április 8-án ünnepelik a Roma Kultúra Napját, amely az 1971-es Roma Világkongresszushoz köthető.

 „Sok nép és nemzet, hatalmas birodalom eltűnt a történelem során, a cigányság viszont ma is él, az egész világon jelen van. A cigány emberekre mindig a szabadság volt jellemző, összekötötték a társadalmakat. Isten nagyon színes és gazdag kultúrával ajándékozta meg őket” – emelte ki Durkó Albert.

Az ünnepségen a Reményhír Intézmény tanulói és Bodóczki Ernő nagybőgő művész és zenekara emelték a hangulatot kivételes produkciójukkal, ám a legmélyebb nyomot talán Káli-Horváth Kálmán roma származású magyar festő, előadóművész és költő verses előadása hagyta a jelenlévőkben.

Káli-Horváth Kálmán – aki állami gondoskodásban nevelkedett, és jelenleg a Református Cigány Szakkollégium vezetőjeként tevékenykedik- kulturális és hitbeli gyökereit is bemutatatta előadásában, amelyben József Attila és a saját versei is elhangzottak, de egy önéletrajzi ihletésű film megrázó részletét is láthatták a jelenlévők. 

Bár magam református vagyok, de az ökumené szellemében gondolkozom.  A felekezeti határokat egyfajta lehetőségnek tartom, amit át kell lépni és be kell lépnünk egymás életébe, mert Krisztus a szeretetet várja el tőlünk, amit a mostani alkalmon is van lehetőségünk gyakorolni. Jó szívvel jöttem és örömmel, hiszen testvérek között lehetek ” – fogalmazta meg érdeklődésünkre.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 12.
  • 2024. október 12. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések