Kiemelt támogatója volt a Reményhír Sport Egyesület a mezőberényi Maczkó Farmon megrendezett Western napnak, amely immár második alkalommal nyújtott élményekben gazdag programot kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az esemény a tavalyi évhez hasonlóan idén is számos kisgyermekes családot és lovaglás iránt érdeklődő látogatót vonzott.
Az egész napos eseményen a vállalkozók és különféle szolgáltatók kínálata igazán sokszínű volt. A számtalan program során lovaglás, íjászat, „western bűvész” és népi játékok tették emlékezetessé a kilátogatók számára a Western napot, de a gasztronómiai kínálat, a vadnyugati ízek szintén nagy sikert arattak a jelenlévők körében. A tavalyi évhez hasonlóan Reményhír SE idén is aktívan részt vett a támogatásban, az egyesület ugyanis igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a környékbeli sporttevékenységet folytató szervezetekkel, a mozgást népszerűsítő események szervezőivel.
A Reményhír Sport Egyesület által létrehozott Nyugipont állomáson a gyerekek fociedző segítségével labdajátékokat játszhattak, dekázó versenyen vehettek részt, míg a kisebbek csengettyűk segítségével ismerkedhettek a zenélés titkaival. A fák árnyékában a Western Naphoz kapcsolódó témájú színezők várták a kicsiket.
„Az egyesület alapszabályában benne van, hogy a futballon kívül egyéb sportágakat is támogatunk, amely jótékony hatással van a gyermekek fejlődésére. Ezért éreztük fontosnak csatlakozni a mostani eseményhez, egyebek mellett kommunikációs segítségnyújtással és önkéntesek munkájával” – emelte ki Fajóné Kisházi Tímea a civil hálózat támogató osztály referense.
A rendezvény láthatóan nagy sikert aratott, és mindenki nagyon jól érezte magát. A szervezők reményei szerint a Western nap hagyománnyá válik, és a következő években is élménydús programokat kínál majd a látogatóknak.