Május 21-én az MPE OCM zákányszéki gyülekezetben közel ötvenen jöttünk össze. A tanítás Isten érintéséről szólt. Jézus sokakat megérintett életében, ezzel fejezte ki a szeretetét. A Márk evangéliuma 10. rész 13-16 verseiben azt olvashatjuk, hogy Jézus magához hívta a gyerekeket, ölébe vette, kezeit rájuk tette és megáldotta őket. Ma is minden embernek szüksége van erre a „jézusi érintésre”. Vággyunk rá nap, mint nap, hiszen akit Jézus megérint, annak az életében változás, gyógyulás, szabadulás lesz. NE elégedjünk meg csupán azzal, hogy részt veszünk egy-egy istentiszteleten. Ez nem hoz semmilyen előrelépést az életünkbe. Ha igazi, maradandó változásokat akarunk, akkor szükségünk van az isteni érintésre. Istennek a karjai pedig naphosszat tárva vannak az emberiség felé, ahogy a Biblia is írja: „Karomat kitártam, naphosszat vártam a makacs és lázadó népre” (Ézsaiás 65:2).

Péter Pál

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
Matekverseny a Reményhírben

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezi az ettől a tanévtől háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A versenyt

Elolvasom »
segitseg-kezek
Áldozatsegítés

Az áldozatsegítés jogintézménye olyan személyek támogatására jött létre, akik akár közvetlenül, akár közvetett módon, valamely bűncselekmény, illetve tulajdon elleni szabálysértés áldozataivá váltak. Célja,

Elolvasom »