2016. január 31-én, Adamik László és Horváth Béla, az MPE Országos Cigánymisszió munkatársai Zákányszék felé vették az irányt, hogy meglátogassák az ottani gyülekezetet, és szolgáljanak. Az alkalom Péter Pál testvér köszöntő szavaival kezdődött​, majd dicsőítő énekekkel folytatódott. Az egész gyülekezet buzgón énekelt, majd figyelmesen hallgatták Horváth Béla bizonyságtételét a hitünk szükségességéről, és Isten imákat meghallgató hatalmáról, gyógyító erejéről. Ezt követően Adamik László az MPE OCM meggyőződéséről beszélt, hogy az Úr cselekedni fog, és 325 000 cigány ember fog megtérni Magyarországon. A kérdés az, hogy velünk, vagy nélkülünk? Ezután az Apostolok cselekedetei könyvéből több idézettel bátorította a gyülekezetet, hogy az Úrnak van hatalma cselekedni, velünk együtt. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (ApCsel 2:47). Befejezésül bemutatott egy képet arról az evangelizációról, amit Ghánában tartottak nemrég, ahol közel 380 000 ember tért meg 4-5 nap alatt. Ha az Úrban bízunk, és nem emberekben, ha neki engedelmeskedünk, és nem emberi véleménynek, akkor semmi sem lesz lehetetlen!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. március 22.
  • 2025. március 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. március 22. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. március 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. március 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. március 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. március 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. március 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. március 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések