ujkigyos-evangelizacio-2013_01

2013. június 13-án az MPE OCM munkatársai Újkígyósra szerveztek evangelizációs alkalmat. A helyszín ezúttal egy kedves testvér otthonának udvara volt, ahová nagyon sokan eljöttek. 

Az alkalom most is dicsőítéssel kezdődött. Gajdács-Leszkó Georgina és Szilágyi Róbert szolgáltak néhány dicsőítő énekkel, majd Petneházi Géza szolgált az Igéből. Az igehirdetés fő vezérfonala az Efézusiakhoz írt levél 2. részének 8. verse volt. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;”

Géza a szolgálata során elmondta, hogy a kegyelem nem saját érdemeink szerint jár, hanem Istentől kapott ajándék, amiért semmit sem kell fizetni, teljesen ingyen adatik. Aki az Úr mellett dönt, oda kell szánnia magát Istennek, és befogadni Őt a szívébe, hogy új emberként megváltozzon az élete.

A szolgálat után ismét alkalom nyílt közös imádkozásra, imakérésekre, majd zárásként Georgina és Róbert elénekelt még egy dalt.

Nagyon áldott alkalomban volt részük munkatársainknak, és nagy öröm volt látni, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak Isten üzenetére.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 31.
  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »