A címben szereplő felismerés igen is fel tud minket szabadítani. Nem törvényszerű tehát, hogy csak rossz érzéseket, netán félelmet okozzon bennünk. Ha nehézségekben vagyunk, esetenként olyan szinten, hogy azok összetörnek bennünket, az Úr nem marad távol, akkor is velünk marad. Milyen jó ez nekünk!

Nem ígérte, hogy nem lesznek problémáink, miután igent mondunk a hívására, azt viszont igen is megmondta, hogy kiment minket azokból, sőt mindegyikből. Ha mindezt Ő tőle várjuk, akkor viszont Jézus nevét kell segítségül hívnunk,  – hangzott el 2013. június 30-án, a szerbiai Csantavéren.

Az MPE OCM munkatársai – Sötét László és Szilágyi Róbert – bizonyságtétel és igehirdetés formájában beszéltek arról a jóságról, ami Isten szívéből áradt ki az ő életükre, és áradhat ki mindazokra, akik akár a legkeményebb fájdalmak közepette is, de beengedik kilátástalannak tűnő körülményeikbe a megmentő Istent! Isten vágya, hogy mindannyian hazataláljunk hozzá – hangsúlyozták! A megtérés egy nagy és örvendetes hazatérés, amit olykor komoly lelki traumák átélése „segít”, hogy megértsünk és megragadjunk – hangsúlyozták a testvérek. A jelenlévők, akik leginkább huszonéves fiatalok voltak, örömmel fogadták az Igét, valamint az MPE OCM Szeretetszolgálata által összekészített ruhaadományt, melyet az ottani szegény gyerekeknek vittünk.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 18.
  • 2026. március 18. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Gemzsei istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »