A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának munkatársai a szerbiai Csantavéren, a helyi gyülekezetben végeztek szolgálatot.

Sötét László, Horváth Béla, valamint Farkas Zoltán bizonyságot tettek az életükben bekövetkezett hatalmas változásokról, melyet nagy figyelemmel, és hitre buzdító örömmel hallgattak meg a jelenlévők.

Ezután egy különleges, nem mindennapi eseménynek lehettünk tanúi. Egy fiatal pár, akik nem rég kötöttek házasságot az állami hivatalban, itt és most Isten előtt is megerősítette házassági fogadalmát.

Ezután Adamik László missziós munkatárs igehirdetése következett, melynek középpontjában a samáriai asszony története állt. (János 4. 6-30.) Jézus és asszony között egy hosszabb párbeszéd folyt le a kútnál, melyből megtudta az asszony, kicsoda Jézus, és az a víz, amit ő ad, „örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne”. Erre ő azonnal, mindenét ott hagyva a kútnál ment a városba, s mindenkinek elmondta, amit hallott, s akik ezt hallották, Jézushoz mentek az élő vízért, és megtértek.

Jézus ugyanazt várja tőlünk, amit ez az asszony tett. Mindent hátrébb sorolva, tegyük az első helyre életünkben az evangélium, azaz a jó hír hirdetését! 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 26.
  • 2025. október 26. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. október 26. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. október 26. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. október 26. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. október 26. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. október 26. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. október 26. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »