A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának keretein belül működő Szeretetpontok koordinátorai negyedévente gyűlnek össze Békésen, hogy megvitassák munkájuk során szerzett tapasztalataikat és felmerülő kérdéseiket. Az országban jelenleg 14 Szeretetpont működik, amelyek munkatársai folyamatosan segítséget nyújtanak a rászorulóknak.

Surman László, hitéleti-missziós főigazgató elismerően szólt a koordinátorok áldozatos munkájáról: „Ahhoz, hogy a munkátok sikeres és sok embernek áldására legyen, fontos, hogy mindannyian úgy tekintsünk a feladatainkra, mint amelyet Istennek végzünk” – fogalmazott.

Durkó Albert misszióvezető köszönetet mondott a Szeretetpontok munkatársainak.

„Ti vagytok a misszió kinyújtott kezei, akik az Úr nevében segítenek a rászorulókon. A mi szolgálatunk alapja Jézus Krisztus, azért szolgálunk, mert szeretjük Őt, mert megragadta a mi szívünket, mert szeretnénk olyanná válni, mint Ő. Ti mindennap odafordultok, segítitek és felemelitek az embertársaitokat, Krisztus jelenik meg rajtatok keresztül” – emelte ki Durkó Albert.

A békési központban megtartott találkozón a résztvevők megosztották egymással a munkájuk során tapasztalt nehézségeket és sikereket, valamint feltehették azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket.

Kis István, a karitatív-szolgáltatási osztály vezetője kiemelte a program jelentőségét:      

„Ezeknek a találkozóknak a tapasztalatcserén túl fontos célja az is, hogy tanuljunk egymástól. Mivel sok esetben több száz kilométer választja el az egyes koordinátorokat egymástól, ezért fontosnak tartjuk a rendszeres találkozók megszervezését. Ezúttal a működési költségekkel és a jogszabályi háttérrel kapcsolatos kérdések megvitatása került középpontba. A Szeretetpontok munkájára nagyon komoly igény mutatkozik, ezért az is elképzelhető, hogy a jövőben tovább tudjuk növelni a számukat. Ennek azonban feltétele, hogy elkötelezett, szívvel-lélekkel dolgozó munkatársakat találjunk.”

A programok tehát nemcsak a tapasztalatok megosztására, hanem a tanulásra és a közös problémamegoldásra is kiváló alkalmat nyújtanak, erősítve ezzel a Szeretetpontok hatékonyságát és a rászorulók támogatását szerte az országban.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. október 18.
  • 2026. október 18. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. október 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. október 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. október 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. október 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. október 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. október 18. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. október 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. október 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adomány érkezett Svédországból

A svédországi Karlskrona Pünkösdi Gyülekezet és a Paksi Pünkösdi Gyülekezet több évtizedes testvéri kapcsolatának köszönhetően egy kamionnyi adomány érkezett Magyarországra. A szállítmány ruhákat,

Elolvasom »