floorball20180425_01

Április 25-26 között két finn úriembert köszönthettünk a Reményhír suliban. A diákok nagy örömére egy floorball pályát és ahhoz tartozó felszereléseket hoztak magukkal, amit a testnevelés órára érkező, különböző évfolyamú osztályok lelkesen ki is próbáltak. Leevi Ahopelto és Rainer Frisk road show szerűen utazták körbe Magyarországot, és álltak meg különböző iskoláknál az általuk biztosított programokkal. Énekes és gitárművész lévén, tehát zenész emberként hívták fel magukra az összesereglett diákság figyelmét az általuk tolmácsolt evangéliumi üzenetre.

A floorball pályán töltött délelőttök után a délutánok gyülekezeti szolgálattal teltek, Tiszaburán és Mezőberényben. Mindkét helyen zenés evangelizációt rendeztek a finn vendégek közreműködésével. Hálásak vagyunk azért, hogy találkozhattunk velük, és az OCM által fenntartott iskolában fogadhattuk őket. Köszönjük az iskola vezetőségnek, hogy teret és lehetőséget biztosítottak számunkra, illetve köszönjük Jánosi Ferencnek, az Ifjúság- és Családépítő Szolgálat vezetőjének, akinek közvetítésével lehettek itt finn vendégeink.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »