20170324_pcsz_01

A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata évek óta kitartóan, hűséggel, olykor sok akadállyal megküzdve igyekszik segíteni országszerte a rászorulókat, hátrányos helyzetűeket. Nem könnyű feladat, hisz dönteni kell a segítség mértéke, mennyisége, gyakorisága között. Vagyis, hogy kit, mikor és milyen mértékben részesítsenek segélyben, adományban. Ez a kis írás is annak apropóján készült, hogy egy ilyen helyzetet bemutasson.

Egy békés megyei 7 gyermekes családnak juttatott adományról van most szó, akik a téli idő beálltával bútoraik nagy részét eltüzelték. Kérjük, a kedves olvasó ne hozzon elhamarkodott ítéletet magában, kevesen voltunk hasonló helyzetben, mikor ilyen lépésre kell elszánnunk magunkat, ha azt akarjuk, hogy ne fagyoskodjon családunk. Az adomány olyan mindennapi élethez nélkülözhetetlen bútordarabokat tartalmazott (pl.: fekhely, ruhás szekrény) minek láttán a családfő boldogan fejezte ki háláját a Szeretetszolgálat munkatársainak.

„A szükséghelyzet azonnali segítséget kíván!”- fogalmazta meg Békési Endre, a Szeretetszolgálat vezetője azt az irányelvet, amely szerint segíteni lehet és érdemes a mélyszegénységben lévőket, a rászorultakat. Hálásak vagyunk Istennek, akitől erőt és eszközt kapunk a szolgálat elvégzéséhez!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 25.
  • 2026. február 25. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »