angolnyelvikepzes_nyirvasvari_02

Angol tanfolyamon vettek részt az MPE OCM Nyírvasvári gyülekezetének tagjai, a Reményhír Közösségi Házban. Két százalék önrész befizetést követően egy 100 órás nyelvi képzésen vehettek részt az érdeklődők.

A projekt gazdája a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Munkaerőpaci Kulcskompetenciák Projektirodája, konzorciumot alkotva a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézettel. A Tudás-Tár Képző Központ Kft. mátészalkai munkatársa Jakab Tamás a programmal kapcsolatban elmondta:

– A TÁMOP 2.1.2. projekt alapvető célja a felnőtt lakosság gazdasági versenyképességének növelése, valamint munkaerőpiaci, elhelyezkedési esélyeinek növelése. Tudjuk, hogy a munkaerőpiacra jutni korszerű ismeretek birtokában lehet, és azok fejlesztése segít abban, hogy meg is lehessen tartani a munkahelyeket. Ehhez korunk megköveteli, hogy digitális ismeretekkel és idegen nyelvi tudással is rendelkezzenek a munkavállalók. A projekt ennek érdekében célul tűzi ki a digitális ismeretekkel és nyelvi kompetenciákkal rendelkező lakosság számának növelését.
Projektünk megvalósításával csatlakozunk az Európai Unió országaiban meghirdetett élethosszig tartó tanulás igényének kialakításáról szóló programhoz. Az Európai Parlament és Tanács 2006-ban kiadott ajánlása összefoglalja ehhez az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákat, melyek közé az idegen nyelvi és digitális kompetenciák fejlesztését is sorolják.

Jakab Tamás megfogalmazta: – A program célja a hátrányos helyzetű személyek bevonása a képzésekbe. Szeretnénk elérni, hogy a tanulási hajlandóság növekedjen a felnőtt lakosság körében, és a nemzetközi viszonylatban is kiugróan alacsony foglalkoztatási szint emelkedjen. Nyírvasváriban, a Reményhír Közösségi Házban tartott tanfolyam résztvevői közelebb kerültek ahhoz, hogy a társadalom részére idegen nyelvi tudással rendelkező munkavállalók legyenek, növelve elhelyezkedési esélyüket.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 31.
  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »