ocm_komlo_01

Újabb szolgálati lehetőség nyílt meg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió számára a „Felzárkózó települések” (továbbiakban FETE) című kormányprogramba való bekapcsolódással.

Ez a 2019-ben indult kormányzati kezdeményezés 300 hátrányos helyzetű település felzárkózását hivatott segíteni hosszú távon.

Az első évben 31, idén pedig további 36 helyszínen indult el a program.

A munka irányítója a kormány részéről a Belügyminisztérium, a közel húsz megvalósító szervezet fő szakmai, módszertani támogatója pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Missziónk idén július 1-től a Heves megyei Kömlőn valósíthatja meg a Jelenlét programot.

Örömmel és izgalommal vágtunk bele ebbe a mindannyiunk számára nagy kihívást jelentő feladatba. Először a település vezetőivel vettük fel a kapcsolatot, később találkoztunk a helyi intézmények irányítóival, munkatársaival.

Ezekben a napokban megkezdtük az ismerkedést, a kapcsolatépítést a falu lakosságával is.

Szolgálni, támogatni, segíteni jöttünk.

Tevékenységünk fókuszában a csecsemők (a fogantatástól), a gyerekek, a fiatalok és a családok állnak.

A kötelező programelemek megvalósításán túl szeretnénk közvetíteni az itt élők felé azt a bibliai reménységet, szeretetet, elfogadást, amely hitünkből fakad, hogy ne csak néhány éves, hanem örökkévaló távlatok is megnyílhassanak kedves kömlői embertársaink előtt.

Az ismerkedést, a bizalomépítést segítette az az esemény, amelyre szeptember 9-én került sor a Kömlői művelődési házban.

Turó Tamás polgármester úr lakossági fórumot hívott össze, amelyen tájékoztatást adott a Kömlőn zajló fejlesztésekről, a különböző pályázatok megvalósulási állapotáról.

Az OCM képviseletében Berki András bemutatta a misszió tevékenységét, ismertette a FETE és a Jelenlét programot, beszélt a közös gondolkodás és együttmunkálkodás fontosságáról.

A fórumon részt vett a Belügyminisztérium képviselője is.

A ránk bízott program sikeres megvalósítását szeptember 1-től két elkötelezett munkatárs, Pappné Bencsik Diána és Abdul Ádám segíti teljes időben.

Berki András
Fotó: Pengő Roland

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 8.
  • 2024. október 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések