A Remény és Gondoskodás Intézményfenntartó Központ egy évvel ezelőtt indította el az otthonápolási szolgáltatását. Az elmúlt év tapasztalatait tanácskozás keretében vitatták meg a terület szakmai vezetői Békésen.

Jelenleg országosan öt megyében, és a fővárosban nyújt ellátást a békési székhelyű Remény és Gondoskodás Otthonápolási Szolgálat. Az otthonápolás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy számára a saját lakókörnyezetében biztosítják az ellátást a szakemberek.

A szolgáltatást bárki igénybe veheti, akinek szüksége van segítségre. Az érdeklődőket meglátogatjuk, végzünk egy állapotfelmérést, majd a beteg háziorvosával közösen egyeztetünk a teendőkről, az ő iránymutatása alapján kötjük meg az ápolási szerződést” – mondta el Komlósiné Schlett Anikó, a REGOSZ igazgatója.

Idén márciustól két megyében már állami támogatással is kérhetőek a szolgáltatások, ebben a finanszírozási formában Békés megyében tizenkét, Csongrád-Csanádban pedig négy településen tudnak segítséget nyújtani a szakemberek. Az egyeztetésen minden megyéből részt vettek a szakmai vezetők, akiknek a sikeres jövőbeni folytatás reményében Durkó Albert, a Remény és Gondoskodás Intézményfenntartó Központ igazgatója is megköszönte az elmúlt egy év munkáját.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »