erdeiovoda_2013_04

Az Emberi Erőforrás támogatáskezelő Nemzeti Tehetség programjának az óvodai tehetségépítő programok, erdei óvodai programok támogatása című pályázat ZÖLD KALANDTÚRA tehetséggondozó pályázat záró rendezvényére került sor 2013. november 12.-én, a békési Reményhír Intézmény Epreskerti óvodájában.

A Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodájában egy hetes tehetséggondozó erdei óvoda programja valósult meg, amely szakemberek bevonásával a gyerekeknek természet közeli ismeretszerzést biztosított, életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelően. A program célja az óvodás korú gyermekek környezeti nevelése, a környezettudatos gondolkodás, magatartás és életvitel kialakítása volt.

A program öt napon át zajlott. Négy napot Dánfokon, majd egy napot Szarvason töltöttek a gyerekek. Itt az Arborétum megtekintése mellett lehetőségük nyílt hajókázásra a Katalin II. sétahajón.

A pályázat záró mozzanataként, egész napra szabadtéri játékok sokasága várta a gyerekeket. Légvárak, körhinta, valamint lovaglás, arcfestés és csillámtetoválást is szerepelt a programelemek kötött. Mindeközben lehetőség nyílt a gyerekek munkáiból készített kiállítás megtekintésére, valamint folyamatos vetítésen nézhették az érdeklődő szülők a programok fotóit.

A nap végén jelképesen átadták a ZÖLD KALANDTÚRA záró ajándékait minden gyermek számára. Közben a pavilonban korlátlanul fogyaszthatott mindenki az ízletes péksüteményből, és különböző innivalókkal hűsíthették magukat a Reményhír Intézmény óvodásai és hozzátartozóik.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »