Színes programokkal, lelkesen készülnek a gyermekek az ünnepi időszakra, az MPE OCM által működtetett intézményekben is. A kézműves foglalkozástól, a karácsonyfa díszítésig szinte minden napra akad esemény, amelyek igazán élménygazdaggá teszik a várakozás időszakát.
A gyermekek örömére egyik program éri a másikat a Reményhír Intézmény Epreskerti és Hunyadi téri Óvodában az ünnepi készülődés jegyében.
„A napokban Mikulás-műhelyben jártunk, a roma önkormányzat képviselői ajándékkal lepték meg a gyermekeket, a Reményhír Intézmény tanulói, és pedagógusai pedig szintén ellátogatnak majd hozzánk. A diákok Mikulás mesékkel érkeznek az óvodásainkhoz, akiknek lehetőségük lesz találkozniuk a leendő tanítónénikkel is ” – sorolja a programokat Nyáriné Ruzsa Tünde intézményegység-vezető, aki kiemelte azt is, hogy a Mikulás napon, és a karácsonyi ünnepségen, maguk az óvónénik is műsorral fogják meglepni a gyermekeket, a szülőket pedig szeretetvendégségre is várják majd. Az óvodában a fenntartó jóvoltából idén nagyon sok meglepetéssel, új játékokkal gazdagodnak majd a csoportok.
Az adventi időszak nem telik eseménytelenül a Kömlői Jelenlét Ponton sem.
„Mi is javában készülődünk a karácsonyi időszakra, a gyermekekkel közösen veszünk részt, és adunk műsort a településünkön megrendezett ünnepségeken, a Jelenlét Pontunkon pedig szeretetvendégség keretében fogunk időt tölteni a szülőkkel, és a gyermekekkel. A kézműves foglalkozások és a közös karácsonyfa díszítés szintén szerepel az események között, a misszió támogatásával pedig adományokat juttatunk el a családoknak” – ezt Pappné Bencsik Diánától, a Jelenlét Pont vezetőjétől tudtuk meg.
A kézműves foglalkozások nagy népszerűségnek örvendenek a Békési Csillagponton is, amelynek vezetője, Kovács Ilona elárulta, hogy náluk már hagyomány, hogy a hozzájuk betérő gyermekekkel közösen varázsolják ünnepi díszbe az épületet.
„A hozzánk érkező gyermekek nagyon szeretik a foglalkozásokat, annál is inkább, mivel közben sokat beszélgetünk velük a karácsonyi szokásokról, arról, hogy ők hogyan is ünnepelnek az otthonukban. Vannak alkalmak, amikor a gyermekek mellett a szülők is szívesen csatlakoznak be a kézművességbe. Gyakran előfordul, hogy a gyerekekkel közösen alkotunk szerény ajándékot a családtagjaiknak, akik reméljük idén is olyan szeretettel fogadják majd a meglepetésünket, mint, amilyennel mi készítettük azokat.”
Kocsány Roland
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 1 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 1](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csi14-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 2 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 2](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill4-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 3 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 3](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill6-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 4 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 4](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill7-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 5 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 5](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill8-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 6 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 6](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill10-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 7 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 7](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill11-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 8 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 8](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csill12-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 9 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 9](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/csillag1-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 10 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 10](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317362355_847866016336899_5419223760915434939_n-Small-150x150.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 11 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 11](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317148615_1678170542579014_5350348795970868514_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 12 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 12](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317842057_1161540994491773_7229951777219044412_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 13 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 13](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317397487_2997631597198152_3674260917494515510_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 14 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 14](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317555102_525691372786897_8836906965110377408_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 15 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 15](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/315492454_1612553355830869_6291398599592584767_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 16 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 16](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317224455_556210602996009_4616395929312265463_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 17 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 17](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317824482_456885369850491_4858754192941832453_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 18 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 18](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/318075282_2386335944855468_6666788732225431119_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 19 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 19](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317563387_5606525856128668_7065433794101333845_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 20 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 20](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317864577_1803807399985414_6884911560934890563_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 21 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 21](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317247121_1142345539738482_6632915908739188238_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 22 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 22](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317367239_807319083696011_5247956196852320089_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 23 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 23](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317319502_671086301041161_1371420637261349712_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 24 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 24](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317195384_882477419602933_8142127465807530581_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 25 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 25](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317167223_539682921348925_1567425759085945870_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 26 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 26](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/316864910_1545917459214848_5058777646264579095_n-Small.jpg)
![Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 27 Gazdag gyermekprogramok az ünnepek jegyében 27](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2022/12/317162978_402635965329422_1575775873055994050_n-Small.jpg)