A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió békési központja nyújtott helyszínt a Magyar Nemzeti Roma Platform megerősítése 2022-2023. című programnak. Az eseményen a társadalmi felzárkóztató stratégia részleteinek megismerése mellett a misszió munkájába, és több olyan roma származású ember életútjába is bepillantást nyerhettek a résztvevők, akik példaként állhatnak a közösség tagjai előtt.

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága – amelynek képviseletében Tóth Judit Nikoletta köszöntötte a jelenlévőket – az elmúlt időszakban Baranyában, Somogyban, valamint Győr-Moson-Sopron és Pest megyékben szervezett hasonló jellegű konzultációt. A megyében Békés előtt Mezőkovácsházán került sor hasonló fórumra.  A rendezvény tematikája ezúttal is a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia mentén szerveződött, így lehetőség nyílt megismerni a stratégia legfontosabb elemeit, a jövőbeni fejlesztési elképzeléseket is.

A békési eseményen a társadalmi párbeszéd előmozdításának jegyében Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Füredi János, békési önkormányzati képviselő is köszöntőbeszédet mondott. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió tevékenységét Durkó Albert, misszióvezető mutatta be a jelenlévőknek, akik elismerően szóltak a szervezettel való együttműködésről. 

A tapasztalatcserén, és a szakmai előadásokon túl a szervezők minden esetben fontosnak tartják, hogy példaértékű roma életutakat is bemutassanak.  Ezúttal Jónás Jánosné, a Cigány Értelmiségi Egyesület elnöke, Ásós Géza, az ország első cigány vendéglőjének vezetője, Pisont István, válogatott labdarúgó, valamint Surman László, az MPE OCM missziós igazgatója mesélt életéről, és a szakmai sikereik eléréséhez vezető útjukról, hozzáállásukról. 

A rendezvénysorozat 2023-ban folytatódik az öt megyében, megszólítva mindazokat, akik a felzárkózási és roma ügyben szolgálnak, avagy e terület iránt érdeklődnek.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. november 14.
  • 2025. november 14. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2025. november 14. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2025. november 14. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2025. november 14. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. november 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. november 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2025. november 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2025. november 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2025. november 14. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »