adomany anitanak

„Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ézs 41,13)

„Megható segítségkérő levelet kaptunk a napokban” – mondta Durkó Albert a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője. Egy miaszténia grávisz betegségben szenvedő három gyermekes édesanya írt mindennapi küzdelmeiről. Anita már kisgyermek kora óta szenved ettől a betegségtől, a legalapvetőbb feladatait is nagy küzdelmek árán tudta csak ellátni, ma pedig már legkisebb gyermekét még az óvodába sem tudja elvinni.

De mi is az a miaszténia grávisz?

„A miaszténia grávisz olyan súlyos izomgyengeséggel, az izmok kóros fáradékonyságával jellemzett betegség, amely autoimmun okok miatt alakul ki. Lényege, hogy az idegek és az izmok közti ingerületátviteli kapcsolat károsodik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ingerület az idegekről nem kerül át az izmokra, vagyis nem képesek utóbbiakat működésbe hozni, így izomgyengeség alakul ki.”

Durkó Albert misszióvezető a megkeresésre reagálva, magánszemélyek segítségét kérte, hogy adományaikkal támogassák egy elektromos tricikli megvásárlását Anita számára. Az összefogásra való felhívásra többen is jelentkeztek, így rövid időn belül lehetőség nyílt a közlekedést elősegítő jármű megvásárlására.

A Lelkész többek között beszélt arról is, hogy az európai cigányság egészségügyi állapota, rendkívül aggasztó. A magyar cigányok a magyarországi átlagéletkornál tíz évvel korábban halnak meg, az európai átlag életkortól pedig húsz évvel hamarabb. A helyzet kialakulása nem csak a cigányok szegénységével függ össze, hanem az egészségtelen életmódjukkal is. A probléma komplex, ezért azt komplexen is kell kezelni. Ennek érdekében a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió több kezdeményezést is útjára indít.

Surman László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. január 14.
  • 2026. január 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések