20150729_csillagpont_01

2014. február 21-én került sor a „Remény-Híd” – Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című projekt keretében felújított Csillag Szolgáltatópont átadó ünnepségére. A Soványhát utca 11. szám alatt működő Csillagpont azóta is  ingyenes szolgáltatásokat nyújt az idelátogató gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

A megnyitás óta egyre bővülő szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket ez az igényesen felújított, szép környezetben található épület és az itt dolgozó munkatársak. Számos programról számoltunk már be eddig is, írtunk a gyerekeknek szóló rendezvényekről, a női, férfi és a tini klub foglalkozásairól, valamint az igen közkedvelt FÉK Klub működéséről. Több alkalommal várta az érdeklődőket a Közéleti Klub, de megvalósultak itt családsegítő, közösségfejlesztő, valamit az egészséggel kapcsolatos programsorozatok. Ezeken kívül részt vehettek a gyerekek korrepetáláson és készségfejlesztő órákon is. A felsorolásból látható, hogy a Csillagpont belakja az épületet, nagy népszerűségnek örvend és teljesíti a rábízott feladatokat. De mi a helyzet a másik oldallal, azaz a programokon résztvevő kicsikkel és nagyokkal? Vajon mi az ő véleményük? Most tehát azoknak tettem fel ezt a kérdést, akik számára létrejött ez a program, és részt is vettek már valamelyik rendezvényen, vagy igénybe vették a Csillagpont ingyenes szolgáltatásait. Ilyen a Botos házaspár, akik az intézmény vonzáskörzetében élnek, hivatalosan fogalmazva a szegregátumban. A mindig kedvesen mosolygó Botos Gézáné így válaszolt:

„Nagyon jó, hogy ilyen közel lakunk a Csillagponthoz, így mindkét gyermekem naponta ellátogathat ide. Annyi időt töltenek itt, hogy szinte ez lett a második otthonuk. Interneteznek, és gyakran részt vesznek az itt rendezett gyerekprogramokon. Jómagam is több foglalkozásra jöttem el, legutóbb például az április hetedikével kezdődő ötször hat órás készségfejlesztő, csapatépítői tréningen vettem részt többedmagammal. Zsótér Zita vezette a foglalkozásokat, aki összefoglalta nekünk a program jellegét és célját. Elmondta, hogy a tréningen résztvevők meglévő képességeikhez igazodó, egymásra épülő tananyagokkal ismerkedhetnek meg, és az lenne a kívánatos, hogy a program végeztével mindenki önmagát mind jobban megismerve helyesen tudja kitűzni céljait, képes legyen felmérni lehetőségeit, pontosan meghatározni érdeklődési körét. Úgy érzem ez sikerült is, hiszen úgy láttuk viszont önmagunkat, mint akik képesek vagyunk a társadalom aktív, tevékeny szereplőivé válni.”

Berki Andrea rendszeresen és önkéntesen segít a szervezési munkálatokban és az információ közvetítésében a Csillagpont és a környéken élők között. Andrea a napokban befejeződött négyszáz órás háztartási tanfolyamon vett részt. Véleményét a következőképpen fogalmazta meg:

„Összefoglalva annyit mondhatok, hogy nagyon hasznosnak tartottam ezt a képzést. Azon a papíron kívül, amely igazolja e tanfolyam elvégzését, s túl azon is, hogy ismereteink felelevenedtek és bővültek is, a legfontosabb mégis az volt, hogy rendszerességre szoktatott minket, és megtanított figyelni, koncentrálni és együttműködni másokkal.”

Rácz Mária, aki maga is a környéken lakik, és egyedül neveli gyermekeit, elmondta, hogy az ő kapcsolata a Magyar Pünkösdi Egyház Cigánymissziójával Zoltán Edit mentornak köszönhető. Bár ő nemigen vesz részt a képzésekben, gyermekei rendszeresen látogatják a Csillagpont foglalkozásait. Mária a misszió szeretetszolgálatával áll kapcsolatban, tőlük kap rendszeresen segítséget különböző adományok formájában. Mindezt könnyekkel a szemében mesélte el nekünk ez a több gyermekes egyedülálló anyuka.

Farkas Ramon a város központjában él, és biztonsági őrként dogozik. Ő így fogalmazott:

„Bár én és családom nem arra lakunk, ennek ellenére a jól megszerkesztett, könnyen értelmezhető plakátokon követni tudom a programokat. A Közéleti Klub rendezvényeire rendszeresen el is látogattam. Az erkölcsi értékek megtapasztalásán és a jó beszélgetéseken kívül számomra a legfontosabb, hogy van egy hely, ahova rendszeresen járhatok, és megélhetem a „valahova tartozás” élményét.

A fenti véleményekből az olvasható ki, hogy a Remény-Híd elnevezésű projekt megvalósítóinak, azaz Békés Város Önkormányzatának, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziónak, a Reményhír Alapítványnak, valamint a Türr István Képző és Kutató Intézetnek a célja az volt, hogy ez a projekt a híd szerepét töltse be a kisebbségi és a többségi társadalom között. A több mint 146 millió forint költségvetésű, az Európai Unió által támogatott, huszonhét hónapon át tartó projekt keretén belül szociális, egészségügyi, oktatási, képzési és foglalkoztatási jellegű programok valósultak meg cigány és nem cigány, hátrányos és nem hátrányos helyzetű személyeknek, szakemberek és önkéntesek bevonásával. Lényeges célkitűzés volt az elkülönült lakókörnyezetből, az úgynevezett szegregátumból bevont célcsoport erkölcsi, érzelmi, akarati, és szociális képességeinek fejlesztése, tevékenységi szintjének, társas-kapcsolati fejlődésének elősegítése.

 Az elhangzott vélemények és a látottak alapján megállapítható, hogy a Cigánymisszió jó úton jár, betölti a híd szerepét a két társadalmi csoport között. S nem túlzok, ha azt írom, azt a bizonyos falat bontja, ha le nem bontotta már, amely a két csoport tagjai között húzódott fel. Jó lenne, ha ezekkel a képzéssekkel nem érne véget az a folyamat, amit itt elkezdődött. Most még megvan mindenkiben a képesség és a lendület egy újabb feladat elvégzésére, és így a már megszerzett tapasztalatokkal, ismeretekkel felvértezve sokat segíthetnének még több embertársuknak.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. március 28.
  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sárdi Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »