„Óriási feladatok és lehetőségek állnak a Cigánymisszió előtt” – interjú H. Kovács Judittal, az MPE OCM szervezetfejlesztési és vezető tanácsadójával

Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 8. rész.

Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött álló embereket is megismerhessék az olvasók.

Interjúsorozatunk korábbi részeit az alábbi linkeken tekinthetik meg: 
Lipcsei János, az MPE OCM főigazgatója
Szakács Eszter, az MPE OCM pénzügyi igazgatója
Rossu Teó, az MPE OCM intézményfenntartási és koordinációs igazgatója
Gáspár Györgyi, az MPE OCM szociális menedzser-igazgatója.
Fazekas Hajnalka, az MPE OCM intézményvezetője
Kiss Szilvia, az MPE OCM Segítő Szolgálatának intézményvezető helyettese
Haránt-Durkó Renáta, az MPE OCM projektiroda vezetője

Mai beszélgetőpartnerem H. Kovács Judit, az MPE OCM szervezetfejlesztési és vezető tanácsadója.

Mesélnél picit magadról? Hol nőttél fel, hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra?

Békésen születtem, itt is nőttem fel, itt érettségiztem, szüleim, nagyszüleim is itt éltek. Gyermekkoromra visszaemlékezve – talán azért is, mert édesanyámat korán elveszítettük – nagyon meghatározó volt számomra a nagy család, a különleges szeretetkapcsolatom elsősorban a nagymamámmal, és testvéreimmel, a korombeli unokatestvéreimmel. Visszagondolva későbbi életutamra, bizonyára jelentőséggel bírt, hogy nagyszüleim, szüleim sokat beszélgettek velünk régi dolgokról, társadalmi, politikai eseményekről, közösségről, családi, gyülekezeti alkalmakról. A háborúk, az 56-os események tragédiái, veszteségei feldolgozásáról, de a hála okokról is. Soha nem tapasztaltam zúgolódást, úgy maradt meg bennem, hogy a nehézségek során mindig inkább a megoldások irányát keresték. Az iskolai éveim alatt motivált, hogy jó eredményeket érjek el a tanulmányaimban, de a szabadidőmet is aktívan töltsem. Így kosárlabdáztam, énekkaros voltam, és aktívan részt vettem mind az iskolai, mind a gyülekezeti közösségi programokban, táborokban, versenyeken. Mindennap, reggeltől estig volt valami teendőm, a kerti munkából is mindig jutott feladat számomra, és rengeteget olvastam. Hálás vagyok, hogy gyerek- és fiatalkori barátaimmal mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Bemutatnád a családodat pár mondatban?

Már 13 éve élek özvegyként, egyedül – de nem magányosan. Egy felnőtt, családos fiam van, akik szintén Békésen élnek. Nagy örömöm, hogy rendszeresen együtt tudok lenni a békési unokámmal. Két házasságom révén három „bónusz” leányt is kaptam, akik már szintén családosak. Hálás vagyok értük, úgy érzem, hogy tovább adhatom azt a támogató szeretetet és közbenjárást imádságban, amit egykor a nagymamámtól kaptam, kaptunk. Mivel sokat utazok – leginkább Budapest és Békés között ingázok –, így a többiekkel is találkozunk, közös programokat szervezünk.

Megtérésed történetét megosztanád a kedves olvasókkal?

Nagyon komoly, elkötelezett hívő családban nőttem fel, ebbe a gondolkodásmódba beleszületve soha nem kérdőjeleződött meg számomra sem Isten létezése. De a vele való kapcsolatom nem volt mindig közvetlen és zavartalan. Nem akartam csupán megfelelni a külsőségeknek, a keresztény kultúrának. Éreztem azonban, hogy több önátadásra, alázatra lenne szükség részemről ahhoz, hogy igazán Istenre bízzam az életemet, a döntéseimet. Sok belső harcon mentem keresztül, amit önfejűségemnek, és emberileg vélve, „saját sikereimnek” köszönhettem. Aztán, mikor úgymond elértem a teljesítőképességem határát, akkor jöttem rá, hogy az semmit nem ér igazán. Hiába értem el szép karriert és – kudarcok árán ugyan, de mégis – kiegyensúlyozott családi hátteret, jó megélhetést, bizonytalanná és belül üressé, értelmetlenné vált minden. No, ekkor nyertek igazi értelmet a gondolataimban őrzött, gyerekkorban bevésődött és újra megidézett bibliaversek.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak azon építői… (127. Zsoltár 1)

„Jobb az igazság útján szerzett kevés, mint a hamissággal szerzett gazdag jövedelem” (Példabeszédek 16,8)

„Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet.” (37. Zsoltár)

Elkezdtem újra rendszeresen olvasni a Bibliát, kerestem olyan közösséget, ahol komolyan és személyesen lehet a Biblia több ezer éves tanítását a XX-XXI. században is hitelesen megélni. Sorolhatnék még konkrét élethelyzeteket is, de a lényeg, hogy ekkor döntöttem el, és kezdtem igazán kérni Isten vezetését a döntéseimre, hogy végre ne csak a saját eszemre támaszkodjak. Ekkor találkoztam a „sáfárság tannal” úgy igazán, életvezetési gyakorlatként, miszerint minden anyagi és szellemi javunknak Isten a teremtője és egyben a tulajdonosa, de ezeket ránk bízta használatra. A tulajdonosnak pedig felelősséggel, engedelmességgel és hűséggel tartozunk elszámolni, hogy az időnket, a képességeinket, az anyagiakat és a természet kincseit hogyan és mire használjuk. Rájöttem végre, hogy a megelégedettség tanulható és nem kell az állandó növekedést vagy az elismerést külsőségekkel, pozíciókkal, sikerekkel, egzisztenciális javakkal bizonygatni. Ennél sokkal fontosabb, hogy lelki békességben, Istennel és emberekkel harmóniában éljünk, hogy megtaláljuk a harmóniát a hit, a hivatás a házasság megélésében.

Mit számít, ha az ember az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall.” (Máté 16,26)

Elég kalandos pályafutásod volt eddig, hiszen sok helyen, sokféle pozícióban megfordultál már. A jelentősebb mérföldköveket, munkahelyeket ki tudnád emelni?

Közgazdasági diplomámat az évek során a szervezés-tervezés-elemzés, a marketing, majd a területfejlesztés és a menedzsment tudományok szakiránya szélesítette. Kalandosnak is lehet nevezni a pályafutásomat, bár inkább a változatos jelzőt használnám. Ennek oka egyrészt, hogy szeretem az úttörő feladatokat, a kreativitást igénylő eljárások kidolgozását, bevezetését, de amikor már a működés „beáll” és átadható a vezetése, akkor új feladatot keresek. Ebből következik, hogy körülbelül 5–10 évente váltottam munkahelyet és lakóhelyet is. (Békés után Pécs, Dunaföldvár, Békés, Budapest következett. Jelenleg a főváros és Békés közötti ingázás mellett gyakorlatilag az egész ország területén dolgozom, időnként külföldön is.)

A közigazgatásban, a vízügyi-környezetvédelmi ágazatban voltam pályakezdő (1980), majd a rendszerváltást követően – családi vállalkozásban – kis- és nagykereskedelmi tevékenységgel kertészeti szolgáltatást végeztünk. Az olajválság megreccsentette ezt a vállalkozást, sokkal jobban össze kellett húzódni. Ezért újra (1990) elővettem a diplomámat, és egy nemzetközi kereskedelmi és szolgáltató hálózatnál marketing igazgatóként helyezkedtem el. Majd következtek az EU-s támogatások, projektek és feladatok (1996). A pályázatírást először önkéntesként, civil szervezetekkel kezdtem, majd vállalkozóként és önkormányzati képviselőként folytattam, és a megyei önkormányzat társadalmi megbízatású alelnökeként felügyeltem a Békés megyéhez tartozó önkormányzati intézmények és vállalkozások működését és projektjeit. A megyéket érintő önkormányzati feladatok törvényi megváltoztatását követően (2011) érkeztem a NFÜ-be, ahova akkor országos szinten az összes EU-s támogatás pályáztatása, felhasználása, valamint ezek ellenőrzése is tartozott. Itt lehetőségem volt – a hozzám legközelebb álló – regionális fejlesztési politika területfejlesztés-programjának (ROP) irányításával foglalkozni, az irányítóhatóság (IH) főigazgatójaként.

Ekkor újabb országos szakmapolitikai átszervezés következett (2013), s ezért úgy döntöttem, hogy végleg a civil területen maradok, azon belül is az egyházak és missziók tevékenységét fogom a saját szakmai tapasztalatommal, kapcsolataimmal, tudásommal támogatni. Így nemzetközi és egyben felekezetközi missziós (KEVE Társaság, DELTA Akadémia,  NOVO – Barnabás Csoport, Global Leadership Summit – GLS, és természetesen az MPE OCM) szervezetekkel együttműködve nyújtok mentori és coaching, valamint szervezetfejlesztési szolgáltatást egyházi fenntartású intézmények vezetői, vagy a hitvalló életvitelben és vezetői készségeikben is megerősödni vágyó üzletemberek számára.

Mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba a Misszióval? Több pozícióban is dolgoztál már szervezetünknél. Ezekről mesélnél egy kicsit?

Eleinte (2001) önkéntesként kisebb, majd egyre nagyobb pályázati támogatást megcélzó projekt kidolgozásával vettem részt a Misszió munkájában. Aztán, amikor a támogatások és feladatok megnőttek, csatlakoztam projektvezetőként is. Ekkor indítottuk a munkaerőpiaci szolgáltatásokat, foglalkoztatást segítő képzéseket, és a Zsinóros Közösségi Ház programját is itt Békésen, de országos kiterjesztéssel a Keresztény Népfőiskola képzéseit is.

Jelenlegi munkakörödről, feladataidról beszélnél egy pár mondatban? Mit is jelent pontosan a coachingolás? Kiket fejlesztesz, mennyire érzed hatásosnak eddig, milyen tapasztalataid, visszajelzéseid vannak stb.?

Mentorként/coachként az a feladatom, hogy segítsem felfedezni és kibontakoztatni a belső – esetleg elrejtett – egyéni képességeket, hogy a meglévő készségek erősséggé érlelődjenek, ezzel párhuzamosan pedig közösen megtalálni annak a lehetőségét, hogy hogyan – milyen munkatársi koordinációval – lehet kiegészíteni az esetleg gyengébb területeket.

Az MPE OCM fenntartásában működő intézmények, telephelyek szolgáltatások és hitéleti tevékenységek struktúrája igazán sokrétű, és földrajzilag is kiterjedt. Azt gondolom, hogy egy ilyen nagy rendszerben akkor tud eredményesen működni mind az egyén, mind egy-egy belső szervezeti egység, ha a vezetők és a munkatársak is ismerik a célokat, és egyben azonosulni is tudnak azzal, tudatosul, hogy milyen szerepük van a megvalósításban. Óriási a jelentősége az egyének és a csapatok együttműködésének, mind a szakmai minőség, mind a határidők teljesítését tekintve. Azt tapasztalom, hogy mindenki akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha olyan munkát végez, amit szeret, és akkor szereti, ha látja az értelmét, és egyben megvan hozzá a képessége is.

Nem is fejlesztésnek, hanem inkább kísérésnek szeretem nevezni ezt a folyamatot. A szépsége ennek a munkának, hogy közösen találjuk meg az elérendő optimumot, amelyben minden munkatárs – akár vezető, akár végrehajtó – harmóniát élhet meg. Az odáig vezető út persze sokszor rögös, buktatókat rejteget, vagy csak igen kemény munkával lehet átvergődni rajta, nos ezen az úton jelenik meg a coach szerepe, a mellé állásban, bátorításban, hogy kialakulhasson a harmónia az elvárások és a képességek, a munka- és magánidő eltöltése, az egyén és a teljes munkaszervezet színterén is.

Eddigi itt eltöltött éveid alatt mi a legkedvesebb emléked, és mire vagy a legbüszkébb?

Több mindent tudnék sorolni, például a városi takarítási akcióktól kezdve… Visszatekintve annak van igazán öröme, amit küzdelem, bizonytalanság és erőfeszítés előz meg. Hasonlóan ahhoz, mikor küszködve, izzadva felmászol egy hegyre, s onnan gyönyörű kilátás tárul eléd. Ilyen volt például, amikor Békésen a Zsinóros Közösségi Ház programjait elindítottuk – kiállítások, koncertek, gyerekeknek játszóház, tanoda stb. – és láthattam a résztvevők, főleg fiatalok és gyerekek, csillogó szemét, örömét, amit az önkéntes és főállású munkatársaink hite, odaszánása és összefogása és támogatása tett lehetővé.

Egy másik kedves a sok közül, amikor a CIMOK – Cigány Módszertani és Kutató Központ – vezetőjeként együttműködéseket alakítottunk ki a szociális ágazatban és a romológia területén működő felsőoktatási intézményekkel, a duális képzésben partnerséget hoztunk létre, továbbá ösztöndíj programot indítottunk el fiatal kutatók és egyetemisták között, azzal a céllal, hogy pályamunkáikban olyan jó gyakorlatokat és eseteket mutassanak be, amelyek eredményesen terjeszthetők és felhasználhatók a társadalom peremén, kirekesztettségben élő cigány lakosság felzárkózása érdekében. Nagyszerű volt megtapasztalni, hogy milyen érzékeny és elkötelezett, társadalmi felelősségvállalással és tenni akarással felvértezett fiatalok élnek köztünk. Megtiszteltetés és öröm volt velük találkozni, együtt gondolkodni.

Milyennek látod az OCM jövőképét?

Óriási feladatok és lehetőségek állnak az Országos Cigánymisszió előtt, hiszen a szociális ellátásban, az oktatásban és a hitéleti-közösségi programok területén mindig van kielégítendő szükséglet, ellátandó feladat. Ez egyben óriási felelősség is, hogy készen állunk-e rá, megfelelően tudunk-e reagálni – szervezeti és egyéni szinten is – a gyorsan változó világ kihívásai között? Ez állandó készenlétet, rugalmasságot igényel úgy, hogy közben megőrizzük a biztos alapot, az állandóságot, amelyet Isten ígéretei adnak számunkra.

Milyen ígéretre gondolok?

Hogy Jézus életvezetésre vonatkozó tanítása és az alkalmazásuk teljes életváltozásra képesek. Értéktelenből értékes, kirekesztettből befogadott-közösségi, elvesztegetettből tudatosan felvállalt élet alakulhat.

„Mert csak én tudom mi a tervem veletek, nem romlást, hanem reményteljes jövőt adok.” (Jeremiás 29,11)