Ha október, akkor szépkorúak ünnepe – szép hagyománnyá vált ez itt, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának kalocsai telephelyén. Ezt az alkalmat nemcsak azért szoktuk megrendezni, mert október az „Idősek hónapja”, hanem látjuk, és érezzük, mennyire igénylik időseink a találkozást, hiszen szinte egész évben izgatottan és reménységgel várják ezt az eseményt, amikor is újra találkozhatnak régi ismerőseikkel, és megismerkedhetnek új sorstársakkal is.

Azt is tapasztaljuk, hogy egyre többen szeretnének eljönni. Ennek nagyon örülünk, és természetesen mindenkit szívesen látunk. 2014. október 11-én közel nyolcvan szépkorú gyűlt össze a Magyar Pünkösdi Egyház kalocsai gyülekezetének imatermében. Ezen az estén sok-sok nevetés, zene, és lelkes szurkolás hangja szűrődött ki ebből az épületből, hiszen idén is több játékos versenyben mérhették össze erejüket vendégeink. A pálmát a tojáshabverő és a kötőverseny vitte el. Természetesen a lelki feltöltődésről sem feledkeztünk meg. Kánászi-Nédó Tibor telephelyvezető olvasta fel Puskásné Torma Ruth intézményvezető szívhez szóló, köszöntőlevelét, majd a Bibliából hangzott el az Isten igéje: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12.) Ezt követően Gerencsér-Szegezdi Gabriella, a helyi Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója önismereti játékokkal szerzett örömet és meglepetést, melynek során mindenkiben erősödött a pozitív önértékelés. A játék lényege az volt, hogy egy lapra harminc jó tulajdonságot kellett felírni. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen sajnos gyakran a negatívumok jutnak először eszünkbe. Ezt a lapot aztán mindenki hazavihette emlékül.

Az est további részében jóízűen fogyasztották el vendégeink az ízletes vacsorát, majd mindenki vidáman, szívében értékes gondolatokkal, és a mihamarabbi viszontlátás reményében indult haza.

Bálint Anita

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 16.
  • 2025. július 16. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Nagyari istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »