Véget ért a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió által szervezett nyári napközis táborunk Kétegyházán, a pünkösdi gyülekezetben.

Az első héten a fiúk legnagyobb örömére sporthetet tartottunk, melynek legizgalmasabb élményét Kovács Kristóf „Koki”, világbajnok boxoló nyújtotta a gyermekek számára, hiszen boxzsák és kesztyűk segítségével személyesen edzette a kis táborlakókat. A fiatal boxoló nagy hatással volt a gyermekekre. Az egyik fiú – édesapja legnagyobb örömére – el is határozta, hogy ezentúl box edzésekre fog járni. A boxolás mellett játékos vetélkedők, sorversenyek, aranytallér keresés, luficsaták, kötélhúzás és sok más izgalmas program kötötte le a gyermekek energiáit az első héten.

Második héten a lányok örülhettek inkább, hiszen a hét témája a szépség volt. Többek között hajfonásra, csillám tetkóra, arcfestésre, valamint a fiúk kedvéért drónozásra is volt lehetőségük a gyerekeknek.

A kreativitás került középpontba a harmadik héten. Olyan játékokat, tevékenységeket próbálhattak ki a gyerekek, mint a fényfotózás vagy papírrepülő hajtogató verseny, melyben a gyerekek fantaziájukat elengedve alkothatták meg a papírrepülőt, majd azt el is dobhatták, és megnézhették ki repülője repül a legmesszebb.

A negyedik hét az állatokról szólt. A gyerekek legnagyobb örömére élő állatokkal találkozhattak a táborban, simogathattak többek között lovat, tengeri malacot, hörcsögöt és nyulat is. Szóba került a felelős állatartás is, az állatokkal való helyes bánásmód.

Utolsó, záró hetünkön a zene volt a téma. Közreműködött a békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csapata, akik a zenélésen kívül táncos, mozgásos játékokkal is szórakoztatták a gyerekeket.

A sok móka és kacagás mellett tanításokra is volt idő természetesen. A táborozók megismerhették Dávid és Góliát, Sámson, valamint Eszter és Rebeka történetét is. Pintér Béla és a Csemeték – Az a szép című dalával pedig megtanulhatták, hogy a szépség nem minden, hiszen „mit ér vele, ha a szíve meg fekete.”

Ezúton is köszönünk minden támogatást, amit az öt hét alatt kaptunk! Felsorolni is nehéz lenne a sok segítséget, amellyel sokan szebbé tették a gyermekek táborozását. Külön köszönjük Szegedi Évának a kezdeményezést és a közreműködést, Fábián Márk Tamásnak, hogy helyet adott a tábornak a Kétegyházi Pünkösdi Gyülekezet imaházában. Nagyon hálásak vagyunk önkéntes segítőinkért, Kunné Bujdosó Krisztáért, Surman Mercédeszért, Durkó Anitáért, Rácz Henriettáért, Duszkáné Durkó Mártáért és Balogh Andreáért, akik szívük minden szeretetével foglalkoztak a gyermekekkel.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 8.
  • 2024. október 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések