
Hírek
Keresés a hírek között
Velünk történik - minden hír


Mezőberény – Ne aggódj!
Január 13-án, hétfőn a mezőberényi házi csoportban hangzott el a címbeli kijelentés.

Szeghalom – A Mindenható Fia megszületett
Isten fia megszületett több mint kétezer éve, Betlehemben!


Éjféli mise Tiszabőn
Közel száz fő jelenlétében tartották december 24-én, Tiszabőn az első éjféli misét a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió gyülekezetében.„Mit is ünneplünk?” -tette fel a kérdést Surman László a tiszabői hívek részére, rögtön a mise elején.


Karácsonyi Szeretetcsomagok Kecskeméten
A Biblia szerint, az igaz istentisztelet: Meglátogatni az árvát és az özvegyet.

Adományozzon a rászorulóknak!
Az MPE Országos Cigánymisszió tudatában van annak, hogy a szegénység, az éhség és a nélkülözés nem ismer határokat, ezért küldetésében nem kíván határt szabni a tettekkel párosuló segítő kéz kinyújtásában.


Karácsonyi hangulatban
A karácsonyi ünnepekre hangolódva szaloncukorral és teasüteménnyel várják a kecskeméti irodába az MPE OCM Segítő Szolgálat munkatársai az idős ellátottakat.

Gyulán is FÉK Klub
Gyulán is lesz FÉK Klub (Fiatalok az Élet Küszöbén, személyiségfejlesztő klub), illetve már volt is, október 17-én a Reményhír Intézmény Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban.


Tehetséges cigány fiatalok léptek fel Békésen
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Karácsonyi koncertet szervezett Békésen, a Remény-Híd – Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című projekt keretében.

Készségfejlesztés a munka világában való boldogulásért
Szociális készségfejlesztő tréningen vehettek részt inárcsi felnőttek, 2013.

Játszóház és Télapó ünnepség a hátrányos helyzetű gyermekeknek
December 6-án délután, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Játszóházat és Télapó ünnepséget rendezett, a Remény – Híd – Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című projekt keretében a programba bevont óvodások és kisiskolások számára.

Erzsébet Nap az Idősek Nappali Ellátójában
November 21-én az MPE OCM Segítő Szolgálat békési telephelyének Idősek Nappali Ellátójában névnapokat ünnepeltünk.

Ellátottaink ünnepe Hajdúsámsonban
Az idősek hónapja alkalmából, október 31-én tartottunk ünnepséget kedves ellátottjaink részére az Magyar Pünkösdi Egyház hajdúsámsoni Élet Gyülekezet összejöveteli helyén.

Elek – A céltudatos hívő élet
November 27-én, Eleken az MPE OCM házi csoport alkalmán a céltudatos hívő élet volt a téma.

Tiszabő és Tiszabura – Mi van a te házadban?
„Mi van a te házadban?”- tette fel a kérdést Elizeus próféta az özvegyasszonynak (II.

Körösnagyharsány – Ne legyen Nála fontosabb!
Nem olyan rövid az út, melyet megteszünk addig, míg Jézus közelébe tudunk jutni.

Inárcs – Számoljunk együtt!
December 6-án egy igazán érdekes játékot játszottunk együtt az inárcsi fiatalokkal a FÉK Klub keretén belül.

Romamissziós bibliakör Szarvason
November 23-án, szombat délután, Szarvason, a Romamissziós bibliakörben szolgáltak az MPE OCM munkatársai, Varga Mihály és Antóni Ernő.

Szép korúak napja Ózdon
November 15-én került megrendezésre az MPE OCM Segítő Szolgálatának ózdi telephelyén a szép korúak napja alkalmából tartott ünnepély.

A Nappali Ellátóban is ünnepeltük az időseket
Az MPE OCM Segítő Szolgálatának békési Idősek Nappali Ellátójában, november 7-én a Reményhír Intézmény Epreskerti Óvoda nagycsoportosainak műsorával kezdődött az idősek köszöntése, a Szépkorúak hónapja alkalmából. Nagy Anna, telephely vezető kedves szavai után ellátottaink énekkel, versekkel, közös énekléssel szórakoztatták egymást.

Kétegyháza – Gondolkodásmód-váltás
Érdekes és tanulságos beszélgetés alakult ki Kétegyházán, az MPE OCM házi csoportjában, ahol egy családi háznál gyűltek össze az érdeklődők november 5-én.

Szép Korúak Napja Mezőkövesden
November 15-én került sor az MPE OCM Segítő Szolgálat mezőkövesdi telephelyén Szép Korúak Napjára.

Pécs – „Ki mit tud mulatság”
Pécsett, az MPE OCM Segítő Szolgálat helyi telephelyén, októberben a szép korúak hónapja alkalmából rendeztünk egy „Ki mit tud mulatságot” az időseknek.

Mátészalka – Közösségben az idősekkel
Az MPE OCM Segítő Szolgálatának mátészalkai telephelyén Közösségi Napot tartottunk immár harmadik alkalommal a Szép korúak köszöntése céljából.

Színes műsorral köszöntötték a békési időseket
Az MPE OCM békési telephelyén október 17-én köszöntötték az időseket a Szépkorúak Hónapja alkalmából. Fábián Tamás és Durkó Albert köszöntője után a helyi Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csoport szolgált.

Egy újabb 90. születésnap!
Meghitt, szeretetteljes ünnepségre készültünk szeptember 26-án a békési Idősek Nappali Ellátójában.

Őszmarasztaló a Reményhír oviban
Hosszú évek óta hagyományos „Őszmarasztaló” rendezvényét tartotta a minap verőfényes napsütésben a békési Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodája. A kellemes hangulatú délelőtt során őszhöz kötődő dalokkal, kedves és ismerős dallamokkal fellépett a Kocsorné Krizbai Anna vezette Békési Óvónők Kórusa, majd a házigazda óvoda nagycsoportosai mutattak be

Minta a gyerekeknek
Mennyire igaz ez a mondás: „Gyermekeinkben önmagunkat szemlélhetjük!”, hiszen mi szolgálunk mintául a felnövekvő nemzedék számára.

Magyarittabé – Menjetek el…!
Csodálatos érzés és hatalmas megtiszteltetés Jézus tanítványának lenni.

Mezőberény – Mit tegyek, hogy örök életem legyen?
A címben szereplő kérdést tette fel Jézusnak a gazdag ifjú, Máté evangéliumának tizenkilencedik fejezetében.

Istennel való kapcsolat Demecserben
November 17-én, vasárnap az MPE OCM presbitere vezette az istentiszteleti alkalmat Demecserben, közel ötven fő jelenlétében.

Inárcs – Érzéseink, érzelmeink
A régi kínai kultúrában a nyelv kinyújtása meglepődöttséget, a tapsikolás aggodalmat vagy csalódást, a kikerekedett szem pedig azt jelentette, hogy gazdája mérges lett.

Idősek napja Tatabányán
Az MPE OCM Segítő Szolgálatának tatabányai telephelyén, október 25-én, pénteken tartottunk ellátottainknak egy kis ünnepséget, amivel időseinket köszöntöttük.

Szabadka – Isten könyörületes
Október 27-én este, az MPE OCM munkatársai a szabadkai Evangéliumi Pünkösdi gyülekezetben szolgáltak.

Erdei óvoda a Reményhír Intézményben
Az Emberi Erőforrás támogatáskezelő Nemzeti Tehetség programjának az óvodai tehetségépítő programok, erdei óvodai programok támogatása című pályázat ZÖLD KALANDTÚRA tehetséggondozó pályázat záró rendezvényére került sor 2013.

Istentisztelet Tiszabőn
November 10-én, istentiszteleti alkalmon szólt a tiszabői cigányokhoz az MPE Országos Cigánymisszió presbitere.

Békési idősek kirándulása Dánfokra
Az MPE OCM békési Idősek Nappali Ellátójában szívesen gondolnak vissza július 4-re.

Születésnapi köszöntés Tatabányán
Az MPE OCM Segítő Szolgálatának egyik kedves ellátottja, Homola József, az idei évben töltötte be a 90.

Szép korúak ünneplése Hencidán
Az MPE OCM Segítő Szolgálatának hencidai telephelyén október 31-én került sor a Szép korúak napjára.

Szabadka – Akarsz-e meggyógyulni?
A címben szereplő kérdést tette fel Jézus a betegnek, aki 38 éve feküdt a Bethesda tavánál és várta gyógyulását (János 5:1-17).


Idén Karácsonykor szerezzen Ön is örömet a rászoruló gyermekeknek!
Ha szeretne adományozni, ha szeretne örömet szerezni, ajándékozzon Ön is KARÁCSONYI SZERETETCSOMAGOT!

Kevermes – Jézus a megoldás
Kevermesen tartottunk evangelizációt október 11- én, péntek délután az MPE OCM Reményhír közösségi házában.

Kétegyháza – Isteni mentőöv
Október 25-én, pénteken, Kétegyházán evangelizációs istentiszteletre került sor.

Újra szülő-gyermek kapcsolaterősítő program
Az MPE Országos Cigánymisszió Reményhír Háza látja vendégül a „Remény-Híd” program szülő-gyermek kapcsolatát erősítő rendezvényt.

Egészségügyi méréssel a hajdúhadházi Torzsás Napokon
Ismét megrendezésre került a hajdúhadházi Torzsás Napok elnevezésű fesztivál.

Kishegyes – Az igaz ember hitből él!
„Mi a haszna, atyámfiai ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek?

Bélmegyer – Választhatunk!
A gazdag ember és Lázár történetét, amit maga Jézus mondott el, a Lukács evangéliuma 16:19-31-ben találjuk meg leírva.

Magyarittabé – Örömhír a világ minden táján!
Hálásak vagyunk Istennek, hogy szolgálhattunk Magyarittabén, ebben a kis szerbiai vegyes ajkú gyülekezetben, szeptember 1-jén.

Szeghalom- Hányszor bocsássunk meg?
Amikor testvérek, barátok között hosszú ideig harag, gyűlölet és különböző indulatok felütik fejüket, arra buzdítjuk őket, hogy bocsássanak meg egymásnak.

Idősek napja a Segítő Szolgálat pécsi telephelyén
Az idősek világnapja alkalmából, 2013.

Isten éltesse 80. születésnapja alkalmából!
Ismét születésnapot ünnepelhetett az MPE OCM Segítő Szolgálata.

Szüreti mulatság időseknek, Pécsett
Szeptember 20-án Nagyharsányban rendeztünk egy szüreti mulatságot az MPE OCM Segítő Szolgálat pécsi telephelyének gondozottai számára, hiszen az idősek szeretnek egymással találkozni.

Battonyai evangelizáció
Battonyán tartott evangelizációt az MPE OCM gyülekezet plántáló csoportja 2013.

Magyar vezetők a malajziai pünkösdi világkonferencián
Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában került megrendezésre a 23.

Inárcs – Te milyen barát vagy?
„Ha igazi barátokat akarsz, igazi baráttá kell válnod!” Ebben a mondatban foglalható össze mind az, ami az inárcsi FÉK Klubon, október 11-én elhangzott.

Mezőberény – Tudd, hogy miért hiszel!
Egyre nehezebb ma hinni, hisz az idő múlásával egyre kevésbé vagyunk alkalmasak arra, hogy bibliai hitre jussunk, és aztán az új hitnek megfelelően megváltoztassuk értékrendünket.

Szeghalom – Keresd meg ismét, ha elveszett!
Általában akkor keresünk valamit, ha az elveszett, feltéve, ha az fontos volt számunkra!

Az önértékelés felé vezető út
Csak úgy, véletlenül nem tudjuk értékelni magunkat.

Körösnagyharsány – Nem élhetünk csak a hegyen!
Jó érzés, amikor szárnyalunk és minden dolgunk sikeresen megy.

Körösnagyharsány – Ismerd fel Jézust!
Vajon miért nem ismerik fel ma sokan Jézust?

Együtt a család a mese körül
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, Békés Város Önkormányzatának, a Reményhír Alapítványnak és a Türr István Képző és Kutató Intézet összefogásában, idén szeptemberben indult el a „Remény-Híd” – Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című projekt.


Születésnapi köszöntés
Újabb születésnapos ellátottat ünnepelhetett az MPE OCM Segítő Szolgálata Hencidán. Szűcs Lajos telephelyvezető 80.

Anyu, mesélj! – mesét minden családba, Békésen
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, a „Remény-Híd”- Békésen élő hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása című projekt keretében, Anyu mesélj!

Festőművész kitüntetése és kiállítása Hencidán
Tóth Sándor, Berettyóújfaluban élő ellátottunk, félévszázados festészeti tevékenységének elismeréseként Holló díjban részesült.

Mezőberény – Isten embereket használ fel
„Isten embereket használ fel az egyház építésére akkor is, amikor a kézrátétel gyülekezetben való alkalmazására jogosult személyek gyakorolják a hívek felé, hogy azok ezen keresztül épüljenek” – hangzott el folytatólagosan szeptember 18-án, az MPE OCM mezőberényi házi csoportjában.

Kishegyes – Istennek terve van velünk
A szerbiai Kishegyesen jártak missziós munkatársaink, július 20-án.

Csantavér – Az atyai gondoskodás
A szerbiai Csantavéren járt a MPE OCM munkatársa, szolgálat és gyülekezet látogatás céljából. Sötét László a Lukács evangéliuma 15:11-24 rész alapján a tékozló fiú esetéről beszélt, ami ma is nagyon aktuális történet.

Mennyire fontos, hogy megtaláld?
Mindannyian veszítettünk már el valamit az életben, olykor fontosat is.

Szabadka – Istennek célja van az életünkkel
A szerbiai Szabadkán szolgált az MPE OCM munkatársa, aki meghívásra érkezett feleségével a szeretettel teljes, vegyes ajkú és vegyes nemzetiségű gyülekezetbe.

Dabas – Csend
Megkezdődött az új tanév, a kiüresedett iskola épületek újra hangosak az odajáró gyerekek, diákok zsivajától.

Gyomaendrőd – Jézus az egyetlen út!
Újból nagyon jó interaktív beszélgetésünk volt augusztus 27-én az MPE OCM gyomai házi csoportjában.

Hol is tartunk Inárcson?
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió és Inárcs Nagyközség Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor szeptember 17-én, Inárcson.


„PEPITA” – Kreatív témanap fiataloknak
A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája együttműködve a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójával, 2013 júliusában valósította meg helyi civilek és önkéntesek bevonásával a „PEPITA”- kreatív tábor fiataloknak az integráció jegyében elnevezésű programot.

Kishegyes – Istennek terve van velünk
A szerbiai Kishegyesen jártak missziós munkatársaink, július 20-án.

Szociális szolgáltatások a rászorulók felé
Az MPE OCM Segítő Szolgálata teljes mértékben térítési díj mentes házi segítségnyújtás szolgáltatást nyújt az ország több településén. János apostol így fogalmazza meg a mi feladatunkat: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.


Sikeres készségfejlesztő tréning Inárcson
Önismeret és a kommunikációs készségek fejlesztését tűztük ki célul azon a 30 órás tréningen, amin inárcsi hátrányos helyzetűek vehettek részt.

Pattanás
Nem egy túlzottan ízléses cím és téma, hiszen a pattanás a bőr faggyúmirigyének, szőrtüszőjének gyulladásos, gennyes duzzanata.
Kevermes – Legyen hitetek Istenben!
Augusztus 16-án, pénteken az MPE OCM munkatársai, Varga Mihály, Antóni Ernő, Petneházi Géza, Szilágyi Róbert és Gajdács-Leszkó Georgina ellátogattak a Békés megyei Kevermesre, hogy az Élet Igéjéről beszéljenek az ott élőknek, a helyi főtéren.

Az ország első keresztény cigány ifjúsági konferenciája
A Heves megyei Verpeléten, augusztus 23-24 között szervezte meg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió az első Keresztény Roma Ifjúsági Konferenciát.

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek…” – Rendhagyó evangelizáció Kétegyházán
Július 10-én munkatársaimmal, Varga Mihállyal, Antóni Ernővel, Kis Istvánnal és Petneházi Gézával, valamint a békési Kegyelem Gyülekezet egyik tagjával, Antóni Viviennel evangelizációs alkalomra készültünk Kétegyházán, amit szabadtéren szerettünk volna megrendezni, de az eső elmosta ezt a kezdeményezésünket.

Mezőberény – Kapcsolatokra igenis szükség van!
Kapcsolatokra vagyunk teremtve, ha tetszik, ha nem.

Békés megyei házi csoportok hálaadó napja Kevermesen
A kevermesi Reményhír Közösségi Ház ünnepélyes átadásával egybekötött Békés megyei házi csoportok hálaadó napját tartottak július 27-én.